Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - FOLYÓIRATSZEMLE - Mandl Sándorné: Der Archivar, Jg. 9. (1956) / 305–306. o.

Folyóiratszemle 305 A levéltár nevét és címét az útmutató általában az ország nyelvén közli, míg az egyéb adatokat — aszerint, hogy a szerkesztő által megküldött kérdőívekre, mely nyelven megfogalmazott válasz érkezett be — a Tanács öt hivatalos nyelvének (angol, francia, német, olasz, spanyol) valamelyikén. A kötetben való eligazodást az országok nevének betűrendjét követő tartalom-' mutató, valamint egy általános helységnévmutató könnyíti meg. A Magyarországnak szentelt részben az útmutató a Levéltárak Országos Köz­pontján, az Országos Levéltáron, a Központi Gazdasági Levéltáron és a Hadtörténeti Intézeten kívül a 20 állami és 26 egyházi levéltár adatait foglalja magában. Bekény István DER ARCHIVAR Mitteilungsblatt für deutsches Archivwesen. Im Auftrage dec Vereins Deutscher Archivare hrsg. vom Staatsarchiv Düsseldorf. Jg. 9. 1956.* A nyugatnémet levéltárosok 1947 óta megjelenő folyóiratának 1956. évi 1. száma dr. Bernhard Vollmert, a folyóirat alapítóját és első kiadóját köszönti 70. születés­napján, majd a továbbiakban dr. G. WINTER, a koblenzi Szövetségi Levéltár igazga­tójának tollából a Központi Levéltár szervezése közben felmerült szakproblémákról ad tájékoztatást. A levéltár 1950-ben megállapított gyűjtőkörének és illetőségi terüle­tének ismertetése után a levéltár anyagának tagolódásával foglalkozik a cikkíró, meg­jelölve, hogy az egyes főosztályok, illetve osztályok milyen levéltárakat, illetve gyűj­teményeket ölelnek fel. A levéltári anyag belső, strukturális rendjéről és a rendezés munkamódszereiről a vonatkozó szakirodalom széleskörű ismeretében — helyenként bírálva és a nyugatnémet viszonyokra alkalmazva azt — ír a szerző. A cikk a Szövet­ségi Levéltár tudományos célkitűzéseinek ismertetésével fejeződik be. —• Az egyházi levéltárak kérdésével foglalkozik dr. W. LAMPE cikke, és A. RIECKE beszámolója az evangélikus egyházi levéltárosok munkaközösségének munkájáról. — Nagyon ér­dekes és nálunk kevéssé ismert témáról, a színházi levéltárról ír K. LOUP. A düssel­dorfi Dumont—Lindemann-Levéltár, Gustav Lindemann adományozása révén ma vá­rosi intézmény. Ennek az intézetnek a működéséről és levéltári anyagának sajátoc rendezési módszereiről ad tájékoztatást a cikk írója. — dr. G. v. RODEN összeállítása« ban a korábbi számokban már folytatólagosan megjelent levéltári rendeletek gyűjte­ményének 4, része, a községi levéltárakra vonatkozóak találhatók meg a folyóirat e számában. — Izrael levéltárügyét ismerteti és az 1955. évi izraeli levéltári törvényt fordításban közli B. BRILLING a breslaui hitközség volt levéltárosa. — A levéltári mikrofilmezés rentabilitásáról ír dr. J. STUDTMANN. — A levéltári anyag restaurá­lásának új módszereit ismerteti K. SIEVERS és F. WELZEL. A levéltárak első nem­zetközi „Kerekasztal Konferenciájáról" dr. G. WINTER tájékoztatja a folyóirat olva­sóit. A folyóirat 2. és 3. száma terjedelmes bibliográfiát közöl G. VOLLMER összeállításában az 1953—54. években megjelent nemzetközi szakirodalomról, tárgyi csoportosításban. A folyóirat 1956. 3. számának legkiemelkedőbb cUike dr. J. PAPRITZ az olasz levéltárügy jelenlegi helyzetére vonatkozó, minden részletkérdést felölelő ismertetése. Elöljáróban az olasz állami levéltárak három típusával — állami levéltár, állami levéltári osztály, állami levéltári alosztály (utóbbiak decentralizált részlegek) és ezek szervezeti elhelyezkedésével foglalkozik a cikk. A 19. század vége óta megjelent, az olasz levéltárakat érintő rendeletek és törvények ismertetése után a levéltárak köz­ponti igazgatási szervéről és annak tevékenységéről olvashatunk, majd a nagy hagyo­mányokra visszatekintő legfőbb Levéltári Tanács hatáskörével és személyi összetéte­lével , ismerkedhetünk meg. A nem állami levéltárak felett gyakorolt felügyeletről nyújtott tájékoztatás után a közjegyzői levéltárak elhelyezkedéséről az olasz levél­tárügy kereteiben ír szerző a 19. század végétől napjainkig. Az Olasz Levéltárosok Nemzeti Szövetsége és az Olasz Levéltárbarátok Egyesületének rövid ismertetése után részletes áttekintést nyújt a cikk az Olasz Állami Levéltári Igazgatóság kiadványai­* Jg. 6—7. ismertetését ld. LK 26. évf. 1955. pp. 358—359. — Jg, 8. LK 27. évf. 1956. pp. 261—262. —-M 90 Levéltári közlemények

Next

/
Thumbnails
Contents