Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - FOLYÓIRATSZEMLE - Bélay Vilmos: Archivalische Zeitschrift, Bd. 52. (1956) / 297–298. o.
Folyóiratszemle 297 ARCHIV ALISCHE ZEITSCHRIFT Hrsg. vom Bayerischen Hauptstaatsarchiv in München. Bd. 52. 1956.* A nagymultú és tekintélyes nyugatnémet levéltári folyóirat tavalyi számának nagyobb - cikkei tárgykör szerint három csoportra oszthatók: forrástudomány, levéltárelmélet és levéltárismertetés. Az első csoportba tartozó cikkek közül az egyik — írója FRIEDRICH BOCK professzor — IV. Ince pápa regisztrumainak problémáival foglalkozik részben német, részben itáliai levéltárak anyaga alapján. Tanulmánya, mellékleteként 164, IV. Ince által kibocsátott oklevél regesztáját adja. KURT FORSTREUTER göttingeni levéltárvezető a német lovagrend központi rendi levéltárát ismerteti a kancellária ügyvitele szempontjából. Az említett levéltár eredeti helyéről, Königsbergből már régebben Göttingenbe került és az ottani levéltár részévé lett. GERHARD PICCARD stuttgarti kutató a papírvízjeleknek mint történeti forrásoknak szerepét és jelentőségét vizsgálja. Ez a tanulmány az 1954 évi goslari német levéltároskonferencián elhangzott nagyobb előadásnak rövidebb szerkesztésű foglalata, amely az egykori német papírmalmok termelési adatait igyekszik felderíteni és többszáz egykor használatos vízjel facsimiléjét adja magyarázatokkal. KARL E. DEMANDT wiesbadeni levéltáros a községi, köztük természetesen városi címerek fejlődéstörténeti vázlatát írta meg. A tanulmány az augsburgi, 1955. évi levéltáros konferencián elhangzott előadás szövegét tartalmazza. Levél tárelméleti vonatkozású nagyobb cikk csak egy jelent meg e kötetben,. JOHANNES PAPRITZ, a marburg-lahni levéltár igazgatója tollából. írója a nyugatnémet levéltárosok egyik nagytekintélyű, vezető egyénisége, a marburgi levéltáros iskola feje. A tanulmány részletesebb ismertetése olvasható a Levéltári Híradó 1957. évi 1—2. számában, ezért itt nem is foglalkozunk vele, csupán annyit jegyzünk meg, hogy alapjában véve vitacikk, amely elsősorban a német levéltári terminológia legfontosabb kérdéseit boncolja. Címe szerint a „levéltártudomány alapkérdéseit" tár-gyalja, voltaképpen azonban H. O. Meisner és a jelenleg legnagyobb tekintélyű német levéltári kézikönyv, a Brenneke—Leesch-féle Archivkunde néhány tételét kritizálja, főleg a francia levéltártudományi irodalom téziseire támaszkodva. A levéltárismertetések közül kettő külföldi levéltárakról szól: az egyik GUY DUBOSCQ, a francia levéltárak igazgatósága adjunktusának tollából Franciaország levéltárügyét, utóbbi, melynek írója ARNALDO DADDARIO firenzei. levéltáros, az olasz levéltárakat ismerteti. Az előbbi cikk részletes tárgyalása a Levéltári Híradó előbb említett 1957:1—2. számában megtalálható. Az olasz levéltárakat tárgyaló cikk bemutatja az olasz levéltárügy történetének rövid vázlatát (az egységes olasz királyság megalakulása előtt és után), a levéltárügy szervezetét, az állami levéltárakban folyó munkát, a nem-állami levéltárak helyzetét, végül az olasz levéltári szolgálat jelenlegi problémáit. Ez utóbbiak közül kiemeli a megfelelő helyiségek, levéltári könyvtárak, restaurálási felszerelések, a legfontosabb állagok mikrofilmezését elvégző fotólaboratóriumok és a személyzet kiképzése alapvető posztulátumait. A harmadik cikk írója a drezdai ALFRED OPITZ, Németország XIX— XX. századi gazdasági, fejlődésének levéltári tükröződését vizsgálja. Űgy teszi fel a kérdést: miképpen változott meg a levéltári anyag tartalmilag a gazdasági fejlődéssel összefüggésben? Miképpen tükröződik a levéltár állagában az „állam" és a „gazdaság" egymáshoz való viszonyának gyökeres változása? Milyen»új történeti „segédtudományokat" kell a levéltárosnak elsajátítania, ha újabbkori anyagához igazán érteni akar? A kötetnek csaknem felét teszik ki a könyv- és folyóiratrecenziók. Nincs a. földön még egy levéltári folyóirat, amely a szakma ilyén széleskörű, még a kontinensünk határain túl is messzire kitekintő nemzetközi szemléjét adná, mint ez a több mint félszázados német folyóirat. Körülbelül ötven levéltári vagy inkább történeti monográfiát ismertet, amelyek közt a nyugat- és keletnémeteken kívül számos. osztrákot, néhány svájcit, franciát, angolt, és egy-egy hollandot és svédet is találunk.. Ebben a számban tárgyalja meg a már említett J. PAPRITZ Brenneke—Leesch. Archivkundejét, igen alaposan és terjedelmesen. Recenziójában nem érinti azokat a kérdéseket, amelyekkel ugyanez számban megjelent nagy tanulmányában vitázik. * Bd. 48—49. ismertetését ld. LK 26. évf. 1995. 640 p. — Bd. 50—51. LK 27. évf. 1956. pp. 353—253.
