Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Lőrincz Zsuzsa, B.: A fasiszta rendszer kiépítése és a népnyomor Magyarországon 1921–1924. Szerk., bev. Nemes Dezső. Összeáll. Karsai Elek. (Iratok az ellenforradalom történetéhez, 2.) Bp., 1956. / 288–292. o.

Irodalom 289 a megtörtént valóságot. A Horthy-korszak igazi történetét — azért „igazit", mert a külsőt, a lászólagost, részben vagy egészben a kortárs szemével végignéztük, vagy megfigyeltük —, az igazit, nagyon kevesen ismerik, kevés tudója van e korszaknak, amely pedig úgy olvad bele jelen életünk minden mozzanatába, hogy már néha csak akkor vesszük észre, ha nagyon fáj, ha nagyon elevenen érint. Az eddigi vállalkozások tankönyvek részeiként nem elégíthetik ki sem az érdeklődést, de nem oldhatják meg a feladatot sem. Mert igenis megoldhatja történetírásunk a nagy feladatot, a valóság hűséges ábrázolását, a tények alapján az arányok eltorzítása nélkül, a mondanivaló, bátrai kimondhatjuk a szót: a pártos mondanivaló szem előtt tartásával. Ki tagadná Szekfű Gyula katolikus-keresztény világnézetét, amely műveinek színét adta, ugyanakkor melyikünk vitatná Szekfű történetírói nagyságát, még akkor is, ha elveivel nem értünk egyet. Mennyivel inkább sikerülhet nekünk az igazi tudományosság, a marxizmus—leninizmus talaján állva, a valóságot megismertetni. Nem egészen idetartozó kérdés, de kapcsolódik kiadványaink értékeléséhez. Ha az elmúlt időszak történeti munkáiban szerény nézetünk szerint valami hibás volt, az az arányok eltorzítása volt. Sokakkal szemben állítjuk, igenis nem az jellemezte történetírásunkat az elmúlt évtizedben, hogy nem a megtörténten nyugodott, hanem •az arányokban, az egymásraható erők nem valóságszerű felismerésében volt a hiba, — ahol volt. A forráskiadvány az a műfaj, amely nem kellő gondosság és felelősségtudat mellett szintén elcsúszhat, de sokkal kevésbé, mint a feldolgozások, és mert egy-egy nehéz korszak jó feldolgozása kritériumának a kor dokumentumainak feltárását tartjuk, a forráskiadvány sorozat előhírnöke lehet egy komoly monográfiának. És ha valamelyik korszakunk „feltáratlan", úgy a Horthy-korszak az. Mindezekért üdvözölhetjük melegen a Magyar Országos Levéltár forráskiadványaként megjelent „Iratok az ellenforradalom történetéhez" c. köteteket. Az 1956. évben megjelent II. kötet az 1921—24. évek történetének legjellemzőbb dokumentumait tartalmazza. „A fasiszta rendszer kiépítése és a népnyomor Magyarországon" azt adja, ami ebből a korszakból a leglényegesebb. Dokumentálja az ellenforradalmi rendszer politikai megszilárdulását, polgári, társadalmi, gazdasági konszolidációjára irányuló törekvését, ami szükségszerűen együtt jár az imperializmus korszakában a dolgozó jiép megnyomorításával. A Teleki-kormány után uralomra kerülő Bethlen-kormánynak sikerült 1922— 23-ban a fasiszta rendszert kiépíteni. A fasizmus Magyarországon csak külső imperialista erők segítségével tudott a levert proletárforradalom után megszilárdulni, ez csak egy vérengző ellenforradalom után, egyéb más feltételek megteremtésével következhetett be. A vérengző ellenforradalmat, amely közvetlenül már a Tanácsköztársaság bukása után sújtotta a népet és főleg banda-mozgalmakban mutatkozott meg, — a fővezér irányítása mellett, vagy néha anélkül —, az ellenforradalmi rendszer megszilárdulása érdekében fenn kellett tartani, csak természetesen más formában. A különítményeket — amelyek már-már a fővezér vezérsége alól is kivonták magukat, meg kellett szüntetni —, de a dolgozó nép megfélemlítésére és megnyomorítására továbbra is szükség volt. Ezért tartozott első feladataik közé a fehérterror intézményesítése, äz internálótáborok felállítása, melyekben bizonytalan időre lehetett fogva tartani a legembertelenebb körülmények között embereket, a cenzúra bevezetése és hosszú ideig való fenntartása, a sztrájk elleni intézkedések, május 1 megünneplésének betiltása, általában a munkásmegmozdulások elleni intézkedések és legfőképpen, védekezés az Oroszországból hazatérő hadifoglyok agitáció ja, néha puszta léte ellen. Az eddig elmondottak a védekezésre voltak jellemzőek, de az ellenforradalmi rendszer fenntartása eleve megkövetelte nemcsak a védekezést, hanem olyan intézmények felállítását, amelyek tömörítik, harcképessé teszik azokat az erőket, amelyekre e rendszer támaszkodni tud. Ilyen intézményeket is megteremtendő hoztak létre Bethlenek magyar fasiszta szervezeteket, titkosakat, s félig titkosakat, amelyek az államtól komoly anyagi támogatást élveztek. Ahhoz, hogy ezek az erők hathatósan működhessenek, létre kellett hozni az ellenforradalmi erők politikai egységét. Habsburg Károly visszatérési kísérletei után az ellenforradalmi erőket legfőképpen a királykérdés osztotta meg. Közvetlen azután, hogy ez a probléma az exkirály halálával megoldódott, sikerült Bethlennek az Egységes Párt létrehozása a Kis;19 Levéltári közlemények