Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Vörös Károly: Jancsó Elemér: Az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság iratai. Bukarest, 1955. / 281–284. o.

282 Irodalom igényeknek Erdélyben és Magyarországon egyaránt a társadalom nagyjából ugyanazon rétegei a hordozói is. Túl a két országot akkor még elválasztó politikai és közigazgatási határokon és túl az egymástól fáziskéséssel különböző belső kulturális és társadalmi fejlődésen, ez a lényegi azonosság teszi azt, hogy a Nyelvművelő Társaság iratainak kiadója lényegében ugyanannak az általános társadalmi törekvésnek szervezetbe fogását láthatja és kutathatja a Társaságban, mint a magyarországi jakobinus mozgalomban ennek kutatója. (Persze a fejlődés fáziskülönbségének és az alkalmazott módszerek ebből adódó eltérésének, erőteljes hangsúlyozásával.) Jancsó kötete tehát túl irodalomtörténeti jelentőségén mind témája általános társadalom- és kultúrtörténeti fontosságánál fogva, mind a forrásközlésnek a feldolgozás során kínálkozó módszertani problémái révén igen figyelemre méltó mjunka. Ha a kötetben felvetett történeti problémák e vázlatos ismertetésén túl a kötetet most már a szűkebb értelemben vett forráskiadás szempontjából vizsgáljuk, első kérdésként azt kell feltennünk: hogyan sikerült megoldania a kiadónak e bonyolult jelenségek valósághű ábrázolását. A Nyelvművelő Társaság iratai kiadójának feladatát kétségtelenül megkönnyíti az, hogy konkrét, szabályszerűen szervezett és működött, iratokat termelő és azt többé-kevésbé rendszeresen gyűjtő testület részben együtt, sőt azonos jelzetek alatt megmaradt iratanyagáról van szó. Ha az iratok teljes összegyűjtését megnehezíti is részleges szétszórtságuk, legalább a társulat hivatalos iratanyagának viszonylagos teljessége nagy segítség a kutató és feldolgozó számára. A Társaság összes fennmaradt iratai 3 nagy csoportba oszthatók: az első csoportba a Társaság hivatalos iratai, felhívásai, jelentései és jegyzőkönyvei tartoznak, a második csoportban a Társaság levelezését találhatjuk, mely főleg Aranka fogalmazványaiból és a hozzáírott levelekből áll,, a harmadik csoport a Társaság tagjainak beküldött kéziratait tartalmazza. Jancsó Elemér ebből a nagy anyagból most megjelent kötetében a Társaság ülés jegyzőkönyveinek teljes sorozatát adta ki az 1793. december 3-iki első üléstől kezdve egészen az 1806. március 5-én tartott utolsó ülés jegyzőkönyvéig. Ehhez csatlakozik néhány, az előkészítéssel kapcsolatos irat és az általános szervezésre vonatkozó egyes dokumentumok, tagnévsorok stb. Eljárását azonban — bár indokait nem ismerjük — nem tarthatjuk szerencsésnek. A jegyzőkönyvek révén kétségtelenül már az első kötetből általános képet nyerhetünk a Társaság működésének egeszéről. Az általános áttekintés révén így támadt előnyt azonban ellensúlyozza az, hogy ez az összkép rendkívül hézagos, a Társaság működésének inkább csak körvonalait sejteti: a szűkszavú jegyzőkönyvekből többnyire éppen csak az ülésekben felvetett témák rövid kivonatát és az elintézésükre vonatkozó döntést kapjuk meg. Maguk a tárgyak és a Társaság működésének az irodalom és kultúrtörténet szempontjából éppen legérdemibb része azonban e kötetben többé-kevésbé homályban marad. Nem tudjuk, nem lett volna-e hasznosabb, ha Jancsó a Társaság működésének három periódusa szerint tagolta volna a kiadványsorozatot és az első kötetben csak a Társaság működése első periódusának dokumentumait gyűjtötte volna össze. E vonatkozásban viszont a legszélesebb dokumentálásra törekedve, felhasználva a Társaság irathagyatékának az illető periódusra vonatkozó másik két nagy csoportját: a levelezés anyagát és a beküldött tudományosirodalmi kéziratokat is. A jegyzőkönyvek mellett a levelezés és a tudományos kéziratanyag, ha egyes esetekben csak kivonatosan is, de egyidejű publikálásával úi. elkerülhető lett volna a jelenlegi kiadási' módszer hiányossága: ahogy a levelezést, illetve a kéziratanyagot tartalmazó kötetek egymásután megjelennek majd, úgy lesz szükségszerű részint az állandó utalgatás, visszahivatkozás a jegyzőkönyvekre, részint az állandó bizonytalanság a jegyzőkönyves kötet használatánál, ott még nem lévén megmondva, hogy az egyes bejegyzésekben említett levelezés vagy kéziratanyag ki van-e adva a további kötetekben, s ha igen, hol. Amellett e szétválasztottság révén sokkal nehezebben alakulhat majd ki a Társaság működésének összképe is. Ezen a várható és technikailag is zavaró hiányosságon nem sokat segít az, hogy a jegyzőkönyveket publikáló jelen kötet esetenként közli: a tárgyalt kézirat egyáltalán fennmaradt-e,, vagy sem. A szöveg Kiadásának technikai elveit a kötet függelékben közli. Megtudjuk belőle, hogy "az iratok „nyelvezetében az eredeti formát követték, csak a helyesírás terén alkalmazták a mai szabályokat", a szövegben előforduló rövidítéseket zárójelben oldották fel és a nem értelmezhető fogalmazást zárójelbe tett felkiáltójellel jelölték. Ha igényt tarthatunk is a helyesírás átírása terén alkalmazott alapelvek részletesebb kifejtésére, maguk a közölt szövegközlési elvek a kiadvány elsősorban irodalomtörté;