Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Borsa Iván–Entz Géza–Tóth András: Documente privind istoria Romîniei. Redactor responsabil Mihail Koller. Bucureşti, 1951–1956 / 243–254. o.

246 Irodalom jelzet, az oklevél neme, nyelve, anyaga, állapota, pecsétje és méretei). Itt kell kitérni a keltezéssel kapcsolatos kérdésekre, az esetleges szövegvariánsokra is. Végül a legfontosabb bibliográfiai adatok arról adnak tájékoztatást, hogy a kérdéses oklevél milyen kiadványokban jelent már meg. — A hely-, személy- és tárgymutatókra vonatkozóan úgy döntöttek, hogy azokat tartományonként és századonként állítják össze. A sajtóhibák minden kötet végén szerepelnek. Az eddig elmondottak a bukaresti és jasi munkaközösség munkáját határozták meg. A kolozsvári munkaközösség több tekintetben az előzőektől eltérő feladatok előtt állt s így munkamódszerében is sajátos vonások alakultak ki. A kolozsvári munkaközösség első feladata az erdélyi kiadatlan XVI—

XVII. századi oklevelek szövegeinek három kötetben történő közlésre való előkészítése volt. Ezzel párhuzamosan megindult egy másik munka is, mely a középkori okleveleknek a legrégibb időktől 1541-ig történő -összegyűjtését célozta. Végül 1950-ben az erdélyi középkori oklevélanyag rendszeres kiadása mellett foglaltak állást. A bevezetés világosan feltárja azokat a nagy nehézségeket, melyekkel a kolozsváriaknak meg kellett küzdeniök. Nagyon hátráltatta a munkát a középkori latin és a magyar nyelv megfelelő ismeretének hiánya, ami egyrészt az oklevélszövegek átírásánál és fordításánál, másrészt a vonatkozó magyar szakirodalom igénybe vevésekor mutatkozott feltűnően. A munkaközösség tagjainak nem volt gyakorlatuk az erdélyi okleveles anyaggal kapcsolatatos formai és tartalmi kérdések megoldásában, nem rendelkeztek a sajátos erdélyi történeti viszonyokban való jártassággal. Ennek megfelelően a fordításokba sok hiba, félreértés, anakronizmus csúszott bele. Nehezen lehetett kialakítani az átírás és fordítás egységes szempontjait s így az első kötetekben meglátszik a felsorolt akadályok zavaró szerepe. Szükségessé vált a fokozott ellenőrzés, melybe belevonódott a bukaresti munkaközösség is. A bonyolult és nehézkes ellenőrzési rendszer (négyszeres kolozsvári és egyszeri bukaresti revízió) ellenére is sok hiba maradt a megjelent szövegekben, melyek fajait a bevezetés őszintén feltárja. Sajnálattal nélkülöztük azonban a

( tanulmányból az ellenőrzési rendszer részletesebb kifejtését. Vajon a négy kolozsvári és az egy bukaresti ellenőrzés * azonos szempontból történt, avagy különböző szempontú ellenőrzések sorozatáról van szó? Mindenesetre meg kell említenünk, hogy a tanulmányban is említett szedési hibák egy része ugyanott javított formájában is hibás. 1953 óta a kolozsvári munkaközösség munkáját a tapasztalatok alapján szigorú tervszerűséggel folytatja. Ennek egyik főbiztosítékát a bukarestiekkel való minél szorosabb együttműködésben és a határidők pontos betartásában látják. A latin oklevelek fordítása román nyelvre a szláv nyelvből való fordítástól elütő problémákat vet fel. A bevezetés mindenek előtt rámutat arra, hogy állandóan javítani kell a fordítás nyelvét, hogy az minél hívebben adja vissza az eredeti szöveget a nélkül, hogy a fordítás a közérthetőség rovására menne. A feudális élet intézményeinek, tisztségviselőinek, társadalmi rétegeinek vagy diplomatikai fordulatainak igyekeznek megtalálni a legmegfelelőbb román kifejezését. Külön körültekintést kíván a helynevek szerepeltetése. A fordításban először az oklevél által használt eredeti helynév állt, eredeti írásmóddal. A jegyzet adta meg a helynév pontos formáját az azonosítással. Később hosszú viták után a helyneveket illetően elhatározták, hogy a Románia területén lévő helységek nevei a fordításban történeti formájukban szerepeljenek s az oklevélben közölt eredeti forma csak a jegyzetben említendő a helység jelenlegi közigazgatási beosztásával együtt. Ha a helységnek jelenleg más, a történeti névtől eltérő neve van, akkor ezt az eredeti névvel együtt a jegyzetben kell megemlíteni. Ha elpusztult településről van szó, a fordításban az eredeti név szerepel, de a jegyzet utaljon arra, hogy ma már nem létező helységről van szó. A határ- és egyéb földrajzi neveket eleinte eredeti formájukban közölték, később minden fordítható nevet románul adtak vissza idézőjelben, az eredeti nevet jegyzetbe szorítva. A Románián kívül eső területek helynevei az oklevélben megadott módon kerülnek be a fordításba. Ha nagyobb településekről van szó, a történeti neveket használják vagy a román nyelvben kialakult formát (Calocea, Budapesta, Vat stb.). A személyneveket általában a megfelelő román formában adják, sőt a latin formájú ragadványneveket is, ha azok fordíthatók. A nem fordítható személynevek maradnak eredeti alakjukban. A latin oklevelek magyar vagy német ragadványneveit eredeti formájukban hagyják s csak a jegyzetben található román fordítása. A népneveket tekintet nélkül a szöveg eredeti elnevezésére, a mai román nyelvben használatos alakjukban szerepeltetik. Az oklevélben lévő eredeti nevet csak a román néppel kapcsolatban jelölik jegyzetben. Bár e fordítási és közlési szempontok közül is már több vitatható, mégis végképpen