Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Bélay Vilmos: Trudü Moszkovszkogo Goszudarsztvennogo Isztoriko-Arhivnogo Insztyituta. Tom 2–7. Moszkva, 1946–1954. / 210–214. o.

214 Irodalom posan tanulmányozni kell a fondképző történetét és a fond tartalmát, ehhez segítséget nyújtanak a levéltári útmutatók. A hivatali irattárakban folyó selejtezés üteme erősen csökkent a második világháború éveiben. Ekkor ugyanis a levéltári szerveknek az volt a véleményük, hogy az elsődleges cél a levéltári anyag megmentése, nem a selejtezés. Azóta fokozatosan emelkedett a selejtezés intenzitása. Szóltunk már a selejtezési jegyzékek elkészítésének és felülvizsgálatának módjáról. Már több mint egy évtizede felmerült az az igény, hogy ezeknek készítését egységesítsék és egyszerűsítsék. Elkészültek az első típus jegyzékek, a levéltárosok kollektívája munkájának eredményeként. Egyelőre csak a felsőbb szintű szervek (központi, köztársasági, területi) típus jegyzéke készült el. Sok problémát okoz áz alsóbb szintű szervek iratselejtezésének ügye: a levéltári értékminimum kérdése náluk is nehéz kérdés. Nazin felhozza példaképpen a fürdők és fodrászműhelyek esetét. Nyilvánvaló, hogy ezeknek iratanyaga nem kerül be a levéltárba, csak azé a tröszté, amely ezeknek a műhelyeknek közvetlen felettes szervük volt. Még ilyen esetekben is nagyon óvatosan szabad csak standard-jegyzékekkel operálni, tulajdonképpen még a legalsó szintű szerveknél is tanulmányozni kell az illető fondképző szerepét a vidék gazdasági életében és csak ezután szabad állást foglalni. Mint ismeretes előttünk is, a szovjet levéltári selejtezés során az iratokat háromféle kategóriába osztják: egyik részt végleges, a másikat meghatározott ideig való (rendszerint 10 éves) megőrzésre teszik félre

; végül a harmadik részt azonnal makulatúrának minősítik és kiselejtezik. Nazin felveti a kérdést, nem lenne-e helyes egy negyedik kategóriát is kialakítani: a 30, 50 vagy 75 évre megőrzendő iratokét. Kifogásolja, hogy alig foglalkoztak eddig a modern technika nyújtotta lehetőségek útján létrehozott dokumentumok (foto-, film- és hangdokumentumok) selejtezésének kérdésével. Legfontosabb követelménye az, hogy végképp számolják fel azt a káros gyakorlatot, hogy az iratselejtezést „makulatúra-kitermelésnek" tekintsék (sok szovjet levéltár mindennapi életében így is nevezik ezt a műveletet, bár hivatalos neve „expertiz" — azaz szakértői eljárás). A levéltárakban folyó egyéb munkákra vonatkozó cikkek (K. I. Rugyelszon a szovjet levéltárakban alkalmazott tárgyi-tematikai katalógusokról, A. A. Kuzin a technikai levéltárak katalógusáról és N. A. Cerevityinov a mozgófilmek levéltári őrizetének technikájáról) mind az 5. kötetben jelentek meg. Tartalmi ismertetésük a már említett cikkben (Levéltári Közlemények 26. évfolyam 212—218. old.) olvasható. 7. A levéltári munka speciális ága az archeográfia, az a tudományág, amelynek a Szovjetunióban tekintélyes irodalma van, míg nálunk ez úgyszólván a semmivel egyenlő. A 4. kötetben 3 archeográfiai vonatkozású cikket találunk: P. G, Szofinov az orosz archeográfia fejlődése a XIX. század első negyedében, A. A. Pokrovszkij a Ruszkaja Pravda P. P. Pesztely-féle kiadásának módszeréről, végül K. G. Mityajev a XVII. századi vámkönyvek kiadásának módjáról, pontosabban a szöveg visszaadásáról ír. A cikk módszertani útbaigazítást nyújt a gazdaságtörténészeknek, miként lehet a régi orosz külkereskedelemnek ezeket az értékes forrásait gazdasági-statisztikai szempontból felhasználni. 8. A történeti segédtudományokat két cikk képviseli. Az egyik a V. K. Lukomszkij tollából a 2. kötetben megjelent, a szmoljenszki címer eredetét tárgyaló heraldikai, a másik a D. Epstein összeállításában közzétett és az 1941—1944. években megjelent dokumentumkiadványokat felsoroló bibliográfiai cikk. Ez utóbbi nem egyszerű bibliográfia, mert részletes kritikai elemzésnek veti alá a tárgyalt kiadványokat. Bélay Vilmos