Levéltári Közlemények, 28. (1958)
Levéltári Közlemények, 28. (1958) - IRODALOM - Bélay Vilmos–Komjáthy Miklós–Mezey László: A történeti segédtudományok a római X. Nemzetközi Történész Kongresszuson / 201–210. o.
208 Irodalom Ezek közül az utolsóként említett szerző tanulmányában a Raguza város (Dubrovnik) és Neman ja szerb nagyzsupán közt megkötött szerződést vizsgálja. A diplomatika egy másik ága az, amely nem egy-egy oklevél autenticitását, hanem bizonyos oklevélcsoportok kialakulását vizsgálja. Gregor Cremosnik a boszniai és hum-i (hercegovinai), XV. századinál korábbi okleveleket ismerteti, mind a latinnyelvűeket, mind a cirill betűkkel írt szláv nyelvűeket. A tanulmány alapos vizsgálatnak veti alá a bosnyák uralkodók és az egyes feudális hatalmasságok kancelláriáját. Az utóbbi részben ismerteti a Jablanovic-család tevékenységét, amely udvarában irnok-iskolát állított fel. Ennek növendékei még a török megsjzállás alatt is folytatták működésüket. Aleksandar Solovjev a bosnyák uralkodók okleveleit adta ki, ezenkívül pontosan elemezte művében az oklevelek diplomatikai sajátságait. M. Kos az osztrák Történettudományi Intézet Közleményeiben (Mitteilungen für österreichische Geschichtsforschung) tette közzé tanulmányát a „carta sine litteris"-ről, amely a IX. századból való „Conversio Bagoariorum et Carantanorum" néven ismeretes salzburgi kézirat egyik kitételének értelmezését adja. A szerző véleménye szerint az írástudatlan germán és szláv népeknél a IX. században a fejedelemtől származó fehér lapnak (bár egy sor szöveg sincsen rajta) jogi érvénye van. Gregor Cremosnik a raguzai (dubrovniki) szerb, illetve horvát kancellária kialakulását és fejlődését ismerteti. Tanulmányában meglepő eredményre jut: az eddig általánosan elterjedt véleményekkel szemben kimutatja, hogy Raguzában már a XIII. szazad második évtizedében, a latinnnyelvű írásbeliséggel párhuzamosan, cirill-betűkkel is szerkesztettek okleveleket. Jakov Stipisic a spalatoi (spliti) jegyzőség fejlődését vizsgálta. Jugoszlávia sajátos kulturális helyzete különösen alkalmas írástörténeti vizsgálatokra, nem csoda, hogy a jugoszláv történészek tanulmányaiban olyan nagy helyet kap ez a stúdium. Aránylag kis területen többféle. írásmód élt és fejlődött egymás mellett: Dalmáciában, Isztriában, Krajnában, Horvátországban latin, a tengerparttól távolabb eső szerb és bosnyák területen cirill és glagolita írás, amelyek természetesen állandó kölcsönhatásban álltak egymással századokon keresztül. Leo Kosuta a XVI— XVII. századból származó 67 glagolita dokumentumot adott ki és egyúttal tanulmányt írt az iratok jogi vonatkozásairól és írástörténeti jelentőségükről. A dalmát tengerparton ebben a korszakban a velencei olasz hatás is igen erős. Chorso és Losin szigetekre vonatkozó kutatásai kiderítették, hogy a papság a latin nyelv mellett a nép nyelvét is használta az egyházi szolgálatnál. Vjekoslav Stefanie a Fiume (Rijeka) környéki glagolita írás szakértője egyik tanulmányában a város szlávnyelvű kulturális emlékeit ismerteti, különös tekintettel az ottani glagolita jegyzősé.gre és nyomdára. Egy másik tanulmányában az Isztriában lévő Draguc város valamennyi glagolita dokumentumát (feliratokat, egyházi könyveket, jegyzőkönyveket) vizsgálja meg. Nikola Zic egy rövid cikkében a glagolita liturgia védelmének időpontját az eddigi véleménnyel szemben 1470 előtti időre teszi. Viktor Novak, a jugoszláviai latin paleográfia kiváló művelője, gyűjteményes kötetben tette közzé korábbi paleográfiai tanulmányainak szövegét. A középkori latin írás változásainak minden mozzanatát be tudja mutatni kizárólag jugoszláviai emlékek alapján, mert a tengerparton ez a latinnyelvű írásbeliség évszázadokon keresztül élő valóság volt. A déli szlávok képesek voltak arra, hogy átvegyék a római civilizáció számos elemét, de nem csak átvették, hanem megőrizték és tovább is fejlesztették azt. Novak munkája nem egyszerű leírása és megmagyarázása az írásbeli jelenségeknek, hanem éppen dialektikus módszerrel elemzi a latin írás fejlődésének főbb vonásait. Könyvének első részében definiálja a latin paleográfiát, ismerteti történeti fejlődését, a második részben az írás technikájáról, az írószerek fejlődéséről és a kéziratfajtákról beszél, a harmadikban a latin írás fejlődéséről a római korszakban, a legterjedelmesebb, negyedik részben a középkori latin minusculáról olvashatunk. Valamennyi részt bőven illusztrálja reprodukciókkal. Ugyancsak Viktor Novak Petar Skok nyelvésszel együtt készítette elő kiadásra a supetar-i chartulare-t (Chartulare Sancti Petri-t), amely 1080—1187 közti okleveleket publikál archeológiai, topográfiai, paleográfiai, diplomatikai, kronológiai és nyelvészeti