Levéltári Közlemények, 28. (1958)

Levéltári Közlemények, 28. (1958) - Lakatos Ernő: Az első megyebizottmány, 1848–1849 / 103–128. o.

Az első megyebizottmány 121 és az 1849. évi közigazgatás feladatkörét. Lényegében ezzel az utasítással,, amelyet a többi kormánybiztosnak is alkalmaznia kellett, a kormánybiz­tosok kezébe került az egész megyei igazgatás. Bár a kormánybiztosok is teljhatalommal rendelkeztek, akárcsak a császári biztosok, mégis nagy különbség van köztük. Míg a császári biztosok mindenütt az önkormányzat eltiprására törekedtek, a kormánybiztosok, még akkor is, ha kineveztek egy új bizottmányt, az önkormányzat felélesztését célozták és a népre támaszkodtak. A somogyi kormánybiztos egy népgyűlésen veti fel a tiszt­újítás kérdését, de a nép a kormánybiztosra bízta a választást, akinek egyébként is jogában állott tisztviselőket kinevezni. Noszlopy somogyi kor­mánybiztos az összes hivatalnokokat a megyei pénztároson és levéltároson kívül leváltotta. Az új tisztválasztás alakításában „elvünk vala, lehetőleg gyökeres reformot hozni ibe, vagyis lehetőleg demokrata szellemű egyének­kel látná el a hivatáLdkaf, legiinkábfo fiatal korúaikikiai". 69 Pesit megyében Batta kormánybiztos az „általa alakított bizottmányt tisztújításra össze­hívta, de az nem volt hajlandó a tisztújítást végrehajtani és azt határozta, hogy a május 15-én tartandó tisztújításra minden község kettő, minden város három képviselőt küldjön, „akiknek és a kormánybiztos által kineve­zett tagoknak szavazat adatik". 70 Ezzel lényegében egy új bizottmány szü­letett meg. De;a megye még az így alkotott bizottmányt is rendkívülinek tartotta és már június 11-én a kormánybiztosi hivatal megszűnése után új választmány kinevezését határozta el. 71 Tehát itt Pest megyében a döntő változás abban mutatkozott, hogy a bizottmányi tagokat a községek közvetlenül választották és hogy a kormánybiztosnak is jogában állt bizottmányi tagok kinevezése. Pest megye tisztújítását aztán a megújított bizottmány végezte el. Luzsénszky Pál, Sáros megye kormánybiztosa hasonlóképpen felfüggesztette a megye összes bizottmányának, s volt összes tisztikarának minden hatóságát és azt megszűntnek nyilvánította. Kineve­zett egy 108 tagú új bizottmányt és egy új tisztikart is. 72 Krassó megyében Fülöp Lipót kormánybiztos nevezte ki a megye bizottmányát, a tisztikart viszont a kinevezett bizottmány beleegyezésével alakította meg. 73 Hont megyében is hasonlóképpen történt a bizottmány megalkotása. Boronkay Lajos kormánybiztos „az általa újjáalakított" népszerű választmány befo­lyásával szervezte meg a megye új tisztikarát, ügyelve arra, hogy a volt tisztviselőket az uralkodó eszmék hívebb és erélyesebb képviselőivel cse­69 Vörös Károly: Noszlopy Antal visszaemlékezései Századok 1953. 356. 1. 70 Bp. 2. sz. Áll. Lvt. Pest m. Lvt. Közgy. jkv. 1849. ápr. 30. — 1. sz. 71 Bp. 2. sz. Áll. Lvt. Pest m. Lvt. Közgy. jkv. 1849. június 11. — 239. sz. Rend­kívül érdekes a határozat indokolása: „Miután a kormány Budapestre és ezáltal a megyei igazgatás folyama is a törvényes eljárás rendes medrébe visszatért: ez okból a kormánybiztosi hivatal önként megszűntével megszűnnie kellvén az ideiglenes vá­lasztmánynak is, mint a kormánybiztosi állás egyenes kifolyásának." ''- O. L. Belügy. Közig. 1849. — 1. kt — 31. sz. Sáros megye bizottmányának és tisztikarának felfüggesztése a tisztikar hazaáruló magatartásának volt következménye: A vármegye tisztviselői nemcsak meghódoltak, hanem a községeket is'hódolásra kény­szerltették, az ellenség számára újoncoztak és a császáriak támogatására szabadcsapa­tot szerveztek. 73 O. L. Belügy. Közig. 1849. — 1. kf. — 134. Ugyanez a helyzet volt Torontálban is, ahol a kinevezett bizottmány jelölés nélkül közfelkiáltással választotta tisztviselőit. O. L. Belügy Közig. 1849. — 1. kf. — 109.

Next

/
Thumbnails
Contents