Levéltári Közlemények, 27. (1956)
Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Wellmann Imre: Levéltári terminológiai problémák / 74–95. o.
Levéltári terminológiai problémák 91 különböztetése a levéltárost csak mint történészt, nem pedig mint levéltárost érinti; modern közigazgatási iratanyagot kezelő levéltáros nélkülözni tud minden történelmi segédtudományt az irattan (Aktenkunde) kivételével, csupán a levéltártudomány nélkülözhetetlen számára . 2<i Levéltártudomány van tehát Leesch szerint, sőt éppen ennek elismertetéséért tör lándzsát; alapját az önálló módszerben látja, mely Brenneke metodológiai alapvetésén nyugszik. A hollandi levéltárosok ismerték fel, hogy minden levéltár szerves egyéniség, szoros kapcsolatok, révén egységbe tagolódó részekkel, s hogy éppen ezért a levéltárosnak az iratokat nem izolált darabokként kell szemlélnie (formai jegyeik alapján, mint az oklevél- és irattan, vagy tartalmi szempontból, mint a történetíró teszi), hanem mindenekelőtt összefüggésükben, amelybe beletartoznak. Eddig a pontig azonban a levéltáros még csak szolgai folytatója az irattárosnak; ebbői a függésből Brenneke szabadította ki, amikor — a regisztrátor gyakran szubjektív és tökéletlen rendszerén túlhaladva — a levéltárat létrehozó szerv funkcióihoz szabott levéltártest kialakításának feladatát ruházta rá. Ezzel egyben utat nyitott a modern, önálló levéltártudománynak, mely „az egyes dokumentumokkal nem önmagukban foglalkozik, hanem (mint levéltártörténet) azt kutatja: különböző . korokban hogyan illeszkedtek össze egy-egy egésszé: levéltárrá, s (mint levéltárelmélet) arra tanít: milyen szempontok szerint kell azokat összeilleszteni, hogy az egyes levéltárak benső-sajátos struktúrája megőriztessék" (helyesebben: kifejezésre jusson). így lép a modern. levéltártudomány önálló tudományként a történettudomány mellé, mellyel való kapcsolata nem magától értődő, hanem csupán abból ered, hogy a historismus korszakában született. Az iratok kaotikus tömegéből válogat s alkot rendszert történész és levéltáros egyaránt: az előbbi, tartalmi szempontból, a tényeket, az utóbbi, formai-strukturális szempontból, az iratokat szelektálja s illeszti rendszerbe, s miközben értékel és tagol, mindig az egészre tekint. 27 Korántsem kívánjuk kétségbe vonni Brenneke korszakos érdemeit a ievéltártan sajátos módszerének s a levéltári munka alkotó -szerepének kibontakoztatása terén. Nem hisszük azonban, hogy vele kezdődik, az ő módszertani alapvetéséből született az önálló levéltártudomány. Egyáltalán, lehet-e ilyenről beszélni? Kétségtelen, Leesch erőltetett törekvése önálló, a történettudománynak nem alá-, hanem mellérendelt, öncélú levéltártudomány fogalmi kialakítására végső alapjában helyes felismerésből ered. Abból, amire már céloztunk: hogy téves utakon jár, aki mindazt, amit a levéltárosnak tudnia kell, s amire a levéltári irodalom szükségképp kiterjed, egy kalap alá fogva, levéltártudomány névvel akarja illetni. De abból, hogy mindennek együtteséből nem lehet erőnek erejével külön tudományt faragni, még nem következik, hogy — a levéltári munka tudományos rangjának megmentése érdekében — a levéltártant kiragadjuk közülük s önálló tudománynak tegyük meg. Senki sem vitatja el a levéltárelmélet nagy fontosságát, nemcsak elvi vonatkozásban, de mindennapi s W. Leesch: Methodik, Gliederung und Bedeutung der Archivwissenschaft. „Archivar und Historiker." Studien zur Archiv- und Geschichtswissenschaft. (Berlin 1956) 14, 16. 1. 1 Uo. 15, 17, 18—19. 1.
