Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Wellmann Imre: Levéltári terminológiai problémák / 74–95. o.

84 Wellmann Imre A terminológia területének, elhatárolásának elvi síkon való rögzítése természetesen még nem ad minden esetre szóló útmutatást a kifejezések . összegyűjtőinek. A fent részletezett tíz tárgycsoporton belül a konkrét terminológiai munka során kell esetről-esetre eldönteni, vajon a kérdéses kifejezés és fogalom a levéltári terminológia körébe tartozik-e, vagy sem. Minthogy a fő szempont a levéltári munka megsegítése, határesetekben jobb a problematikus kifejezést felvenni, mint elhagyni. Viszont, az általános megjelölések körén túlhaladva, néhány konkrét példával rávilágíthatunk arra: mi az, amit a levéltári terminológiának — vagy legalábbis belátható időn belül elkészíthető változatának —, bármily tágra feszítsük is a határt, már nem kell felölelnie. így az irattárat létrehozó szervek szervezetének és ügyintézésének figyelembe vétele nem jelentheti azt, hogy különféle hatóságok, hivatali osztályok és tisztségek elnevezéseit (pl. államépítészeti hivatal, Baucommission, Bezirksgericht, commissariatus provinciális, erdészeti albizottság, házipénztár, kabinetiroda, megyei törvényszék, sedes revisoria, Staatsanwaltschaft, választott polgárság; adószedő, táblabíró, templomatya, Vormund stb.) és a hivatali eljárásnak egyes, külön. iratfajtákban nem rögződő szakkifejezéseit (pl. alperes, beavatkozás, illetékesség, perbevonás-, részítélet, tulajdoni per, viszontkereset stb.) a levéltári terminológia körébe vonjuk — noha .a hivataltörténetnek többé-kevésbé számolni kell efféle fogalmakkal. Az irattan terén sem mehetünk el odáig, hogy az egyes, iratfajták maguktól értődő (pl. admonitio, aestimatio, betegfelvételi napló, comitatensia, commercialia, croatica, episcopalia, marhalevél-iktató, útlevél-engedélyezések sfb.), vagy ellenkezőleg, általánossá nem vált, különleges elnevezéseit (pl. indiculus, Quittungs-Protocoll, Stadt-Obercammeramts-Rechnung stb.) felvegyük és magyarázzuk, mint ahogy speciális rövidítések feloldása, feudális-kori különféle bírói parancsok vagy különleges segédkönyv-rovatfejek fogalmi-tartalmi meghatározása sem lehet a levéltári terminológia feladata. (Viszont

v a raktárkezelőkre való tekintettel, helyes, ha kiterjeszkedik azokra az általánosan elterjedt, nap mint nap előforduló idegen kifejezésekre, melyek iratállagok nevében, segédkönyvek rovatainak elnevezésében mély gyökeret vertek.) Nem szükséges végül foglalkoznia a külföldi terminológiában előforduló olyan fogalmakkal és elnevezésekkel, melyek magyar földön nem otthonosak, sem pedig régi, elavult, a mai szóhasználattól idegen magyar kifejezésekkel (pl. bets, fedlap, igasságos könyv, látomásozás, levéltári sornok, óvatkönyv, perfolytatő levél stb.). Ellenben igen tanulságos lenne figyelemmel kísérni a magyar nyelvújításnak a levéltárakat érintő latin-német kifejezések kiszorítására irányuló törekvéseit, úgy, amint azok Kazinczy levéltári működése során s a múlt század első felének különféle tiszti szótáraiban megmutatkoztak. Látnivaló, hogy már a levéltári terminológia körébe tartozó kifejezések összeválogatása közben bőven adódik probléma; pedig a munka dandárja, problémákkal teljes szakasza csak az összegyűlt anyag feldolgozásával kezdődik. Messzire vezetne, ha szálankint fel akarnók fejteni a terminusok „szabványosításával" s a fogalmak meghatározásával járó kérdések egész szövevényét; néhány példa azonban ízelítőt adhat a megoldásra váró problémák sajátosságaiból. \