Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - KRÓNIKA - Lőrincz Zsuzsa, B.: Dogscha Denise (1926–1956) / 274–275. o.

274 Krónika A levéltárügy mellett fő érdeklődési köre a főváros múltjának egyik akkor még elhanyagolt részletkérdésére, a budai vár helyrajzi leírására, település- és épí­tészettörténetére irányult. Ezen a területen végzett munkássága messze túlmegy az addig e vonatkozásban szokásos puszta adatközlés módszerein: Bánrévy munkás­ságában .az építéstörténet, 'a település, a helyrajzi kérdések széles keretben, a kor gazdasági, művészi, társadalmi problémáival kiterjedt és élő összefüggéseikben jelent­keztek. Mintaszerű részlettanulmányok („Húsz év Buda fejlődéstörténetéből 1714— 1733''. ; ,A^ budavári katonai szertár (Zeughaus) 1725—1901", „A budai királyi palota újjáépítése III. Károly alatt" stb.) egész sora őrizte meg ilyenirányú munkásságá­nak emlékét, de korai halála hagyatékában nagy tömegű, kutatásaiból származó befejezetlen művet, adatgyűjtést is tartalmaz. Kiadásra vár Kovács Lajossal együtt készített nagy munkája a budai vár 1686-tal kezdődő topográfiájáról, melyet kutatá­sainak mintegy összegezéseképpen telekkönyvek, adókönyvek, nagytömegű hivatalos iratanyag felhasználásával tett tökéletesebbé. 1949-ben egy méltatlan, képességeit és tulajdonságait figyelembe nem vevő intézkedés következtében el kellett hagynia a Főváros Levéltárának vezetőhelyet­tesi állását. Kitűnő ismereteit azonban a levéltárból való távozása után is más intéz­mények sokoldalúan igénybevették. A Vármúzeum számára 1950 óta a királyi palota ásatásaival kapcsolatban a műszaki munkák segítésére gyűjtötte a metszetanyagot és összeállította a könyvekben és a levéltárakban található dokumentációs forrásanya­got. Az újkori anj^agból kiértékelte a várbeli adatokat és a térképtár egy részét rendezte. A Középülettervező Intézet tudományos osztálya számára elkészítette egyes várbeli házak történeti anyagát. Utolsó beosztása a Művészettörténeti Dokumentá­ciós Központban volt, ahol 1953-tól haláláig a levéltári csoportot vezette. Ennek során az Országos Levéltárban és a Budapesti 1. sz. Állami Levéltárban — utóbbi helyen a Szépészeti Bizottmány anyagában — irányította a főváros művészettörté­hetének feltárására irányuló kutatómunkát. De nem szakadt el a levéltártudományi problémáktól sem: külföldi szakmunkák számos mintaszerű pontosságú, kéziratos magyar fordítása dicséri az ő tudós, pontos, alapos levéltári munkáját, széles szak­ismereteit, pontos fogalmazását. Széles látóköre (mindezeken kívül még jó muzsikus, zenerajongó is volt) tudo­mányos alapossága, tehetségének eredetisége, egyéniségének közvetlensége és kolle­giális magatartása mindvégig megőrzik emlékezetét mindazon intézményekben, me­lyekiben dolgozott és minden munkatársában, aki vele valaha személyes érintkezésbe került. Niklay Péter DOGSCHA DENISE 1926—-1956 1956 novemberének nehéz napjaiban érkezett el Budapestre a hír, hogy hosz­szas betegség után a szombathelyi kórházban meghalt Dogscha Denise, az Országos Levéltár tudományos munkatársa. Győrött született, középiskoláit a veszprémi Angolkisasszonyoknál végezte. A dunántúli kisváros levegője, szokásai nem hagytak nagy nyomot lelkében. A há­borús események következtében a megpróbáltatások nehéz útjára került fiatal lány már betegségtől legyengülten kezdte el azt a korszakot, amely minden ember életé­ben az érdeklődés kiteljesedésének ideje: az egyetemi éveket. 1947-ben iratkozott be a budapesti Tudomány Egyetemre. A szülőktől távol élő fiatal lány az akkor még válságokkal küzdő népi kollégiumok egyikében kapott otthont és ez az új otthon formálgatta tovább egyéniségét. Mivel erős szociális érzék és a közösség iránti fele­lősségtudat jellemezte, bekapcsolódott a politikai munkába. Vizsgáit is igen jó ered­ménnyel tette le. A munkásmozgalom történetével, ezen belül párttörténettel kezdett foglalkozni. Erről a területről írta szakdolgozatát is. Évfolyamának egyik legtehetségesebb, a tu­dományért a leglelkesebben rajongó tagja volt. 1951-ben került az Országos Levél­tárba mint történelem-levéltáros szakot végzett egyetemi hallgató. Gyakornoki éve-

Next

/
Thumbnails
Contents