Levéltári Közlemények, 27. (1956)
Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Ember Győző: A kétszázéves Országos Levéltár / 3–30. o.
A kétszázéves Országos Levéltár 23 Másik nagyszabású rendezési munka volt az ún. Magyar Országos Diplomatikai Levéltárnak, az 1526 előtti oklevelek gyűjteményének a kialakítása, ami úgy történt, hogy ezeket az okleveleket különböző fondokból kiemelték és egy közös időrendi sorozatba osztották be. Ezzel .a magyar középkor kutatását igen nagy mértékben megkönnyítették. Folyt ezeken kívül még többféle kisebb-nagyobb rendezés, de egyik sem volt olyan méretű és jelentőségű, hogy különösen kiemelhető lenne. Tervbe vettek ugyan, mindjárt az új Országos Levéltár megalakulása után, Pauler Gyulának az elgondolása alapján, egy nagyarányú rendezési és egyben selejtezési munkát, ezt azonban — szerencsére — éppen hogy csak elkezdték. Szerencsére, mert a rendezés alapjául szánt, tévesen értelmezett történeti rendszer, a fondok megbonthatatlanságának elvét teljesen figyelmen kívül hagyva, történeti korszakok, azokon belül pedig tárgyi kategóriák szerint szándékozott — több évtizedre tervezett munkával — az egész iratanyagot egybevonni és átcsoportosítani. 35 Ez a terv annak idején nem elvi belátásból, hanem gyakorlati kivihetetlensége miatt bukott meg. Ennek a téves, de nagyszabású elgondolásnak a megvalósítását nem utolsó sorban az is gátolta, hogy a különböző levéltárakból és irattárakból átvett iratanyagnak a túlnyomó többsége rendezett volt és legnagyobbrészt egykorú irattári vagy levéltári segédkönyvek is rendelkezésre állottak hozzá. Ezek a segédkönyvek ugyan nem a történetkutatás igényei, annak szempontjai szerint készültek, hanem gyakorlati célzattal, ennek ellenére a kutatók is igen jól használhatták azokat. Ez a körülmény egyben megmagyarázza azt is, hogy habár nagyobb.arányú rendezésre az említetteken kívül nem került sor, új segédkönyvek pedig jóformán egyáltalában nem készültek, az iratanyag használatában mégsem jelentkezett nagyobb fennakadás. Vonatkozik ez elsősorban a feudáliskori hatósági és hivatali eredetű iratanyagra, amelyre a kutatás elsősorban irányult. Már nehezebb volt a helyzet a polgárikori hatósági és hivatali eredetű iratanyagnál, legsúlyosabb pedig a családi levéltáraknál. Ezeknek a túlnyomó többsége nem volt használható állapotban. De ha keveset rendeztek, segédkönyveket egyáltalában nem készítettek az Országos Levéltár tudományos dolgozói, amihez hozzátehetjük, hogy nem is selejteztek és a leltározásnak is csak kezdetleges fokáig jutottak el. akkor — tehető fel joggal a kérdés —bizonyára végeztek más, magasabb igényű, képességeik alapján tőlük méltán várható levéltári tudományos munkát, írtak levéltárismertetést, foglalkoztak levéltártörténettel, levéltárelméleti kérdésekkel, készítettek levéltári forráskiadványokat, hatóság- és hivataltörténeti feldolgozásokat, művelték a történelmi segédtudományokat? Sajnos, nagyon kevesen voltak, akik ezt megtették. Egy kezünkön elszámolhatjuk az 1945 előtt megjelent levéltári tudományos publikációkat. Legnagyobb, országos viszonylatban is legjelentősebb, az egész magyar levéltárügyet legjobban szolgáló eredmény volt ezen a téren az Országos Levéltár tudományos levéltári folyóiratának, a Levéltári Közleményeknek a megindítása 1923-ban, és évenkinti ss Orsz. Lvt. Irattár. II. 24/1876.
