Levéltári Közlemények, 27. (1956)

Levéltári Közlemények, 27. (1956) - Haas, Antonin–Hradecký, Emil: A prágai Központi Állami Levéltár rendi eredetű fondjai / 136–151. o.

\ A prágai Központi AlJami Levéltár, A fehérhegyi csata (1620) az országgyűlés berekesztése és a cseh tartományok alkotmányos életének három évszázados megszűnése véget vetett a Cseh Korona Levéltára szerves fejlődésének is. A cseh királynak már nem állott érdekében, hogy megerősítse annak az országnak privilégiumait, amelyet karddal hódított meg, még kevésbé állt érdekében az, hogy ezeket a privilégiumokat növelje. A túlnyomó részben új és idegen eredetű cseh rendek között pedig — ellentétben a megelőző nemzedéknek az ország jogát a győzelem jogán rendelkező uralkodóval szemben is megvédelmező törekvéseivel — az egyéni és anyagi érdekek győzedelmeskedtek. A Cseh Korona Levéltára szerves fejlődésének e hirtelen bekövetkezett megszakadása természetesen megállította a rendi eredetű fondók növekedését is. Ez a tény azonban nem jelenti azt, mintha ettől kezdve a rendi provenienciájú iratok a Korona Levéltárában már nem szerepelnének. Ellenkezőleg inkább azt mondhatjuk, hogy számuk —' ha közjogi jelentőségük nem is éri el a Korona Levéltárának régi rendi okleveleiét — növekszik. Mivel az uralkodó és a rendek e különleges gonddal őrzött közös levéltára csak különleges rendszabályok mellett és ritkán volt hozzáférhető, érthető, ha a gyakrabban használandó iratok számára a rendek aligha tarthatták megfelelő őrzőhelynek. Mivel azonban a rendeknek nem volt saját kancelláriájuk, helyette az ún. „Országos Jegyzőkönyvek"* hivatalát használták fel, melyre döntő hatásuk volt. A rendek és a király közötti ellentét pedig egyre inkább nyilvánvalóvá vált, főképp azóta, hogy az 1526-ban a cseh trónra jutott Habsburgok a cseh tartományokban is saját királyi hivatalaik felállítására törekedtek. E hivataloknak segítségével szándékoztak behatolni az olyan területekre is, melyeken régebben a rendek szava volt a döntő. Ilyen körülmények között az Országos Jegyzőkönyvek hivatalának jelentősége a rendek szempontjából egyre nőtt. Az Országos Jegyzőkönyvekbe ui. nemcsak azt foglalták be, ami a rendek egyes tagjainak földbirtokára vonatkozott, hanem ide vezették be s nyújtották be bevezetés végett egyes személyeknek a rendi közösségekbe való tartozására vonatkozó iratokat, valamint legnagyobbrészt azon, a rendek részére a király által kiállított okleveleket, melyek ezután gyakran a Cseh Korona Levéltárába kerültek elhelyezésre. Ez a szerepkör az Országos Jegyzőkönyvek hivatalában a rendiség életének egy természetes központját alakította ki. A „Csehország kincsé"-nek nevezett Országos Jegyzőkönyvek hivatala a rendek részéről ugyanolyan gondozásban részesült, mint a Korona Levéltára, iratanyaga pedig mindig ugyanolyan biztos, — és megfelelően annak, ahogy a rendek az Országos Jegyzőkönyvek hivatalát saját érdekkörükben tudták tartani, — a rendek részére sokkal előnyösebb helyen volt. Ennek következtében tehát lassan mintegy a Korona Levéltárában őrzött rendi részlegek megfelelőjeként kialakult a cseh rendek valóságos levéltára. Külön elnevezést ugyan nem kapott, mert a rendek az Országos Jegyzőkönyvek hivatalát, teljes joggal, saját tulajdonuknak tekintették, az itt összegyűlt iratanyagban pedig egyetlen egységes 3 „Zemské desky" vagy latin nevén ,

.tabula terrae" a cseh középkori jogfejlődés egyik különleges terméke. Ezekbe a könyvekbe vezették be a nemesség birtokjogi változásait, peres eljárásait. Vö.: Peterka O., Rechtsgeschichte der Böhmischen Länder, Reichenberg 1923. 146. 1. (Fordító megjegyzése.)