Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Sashegyi Oszkár: Külföldi levéltárak leltárai / 312–321. o.

Irodalom 315 A nyilvántartó lapok, éppúgy, mint a csehszlovák összeírások, egységes szkéma szerint készültek, meghatározott kérdőpontok megválaszolásával. A rendezett fondokról rövid tájékoztatók, ún. bulletin-ek jelennek meg, sokszorosított formában. Tárgyi szempontból ezek természetesen többet mondának, mint a mi alapleltáraink, egyéb vonatkozásban azonban nem oly kimerítők. Ügy tervezik, hogy 1956 végéig minden levéltár anyagáról fog ilyen bulletin megjelenni.

11 Az egyes fondókról készülő részletes leltárakat (a lengyel szóhasználat, éppúgy, mint a csehszlovák, csak ezeket jelöli inventar kifejezéssel) nyomtatásban kívánják közreadni. A lengyel levéltárak állagait 1939-ben szinte teljesen leltározottnak lehetett tekinteni, bár a leltárak különböző időben készültek s csak részben feleltek meg a modern levéltártudomány követelményeinek. A háború alatt azonban igen nagy részük elpusztult, úgyhogy szinte az egész megmaradt anyag rendezését és főleg leltározását elölről kellett kezdeni. A lengyel levéltárosok ezért kidolgozták a leltározás egységes szempontjait, amelyek e munkát a rendezési munkával kapcsolják össze.

12 A rendezési és leltározási munka tervszerűen, a kutatás igényeinek figyelembevételével történik; elsősorban az újkori anyagot leltározzák.

13 Minthogy a lengyel levéltárakban az ügyiratanyag nagy része kötetekbe és füzetekbe van kötve, a lengyel leltárak (az akta-anyagról készültek) kötet jegyzék jellegűek. Egy-egy fond leltára elé bevezetést írnak, ami általános tájékoztatást ad a fond anyagáról. A bevezetés rövid jellemzést ad a levéltárat létrehozó hivatal történetéről, részletesebben tájékoztat a fond történetéről, levéltári leírást ad az iratanyagról, összefoglalja a fond tartalmát (kiemelve a benne esetleg váratlanul felbukkanó anyagot) s ismerteti a rendezés és leltározás módszereit. Végül jegyzéket közöl a fond anyagából készült fontosabb forráspublikációkról és irodalomról.

14 Bár eddig már számos ilyen bevezetéssel ellátott leltár készült el, nyomtatásban még csak egy látott napvilágot, mint a Régi Iratok Főlevéltára leltárának első füzete.

15 Ez a »Két Nemzet Rendőri Bizottságának« és a »Korona Rendőri Bizottságának« iratairól készült, amelyeket a háború előtt a proveniencia megbontásával két mesterséges állagban, különböző helyeken őriztek. Jankowska még a háború előtt ideális leltárat készített az iratokról, anélkül, hogy elhelyezésüket megváltoztatta volna. A háború alatt az állagok egyike elpusztult, s megsemmisült maga a leltár is. A most közrebocsátott leltárat Jankowska 1936-ból származó jegyzetei alapján rekonstruálta. A leltár tehát kétszeresen ideális: nemcsak azért, mert a provenienciának megfelelő. ideális rendben közli anyagát, hanem azért is, mert a benne rögzített forrásanyag egy része ma már nem létezik. A leltár két részre tagolódik, az iratokat létrehozó hatóságok szerint, s a következő rovatokat tartalmazza: tételszám, jelzet, cím, időkeret, lapok száma, megjegyzések. Minthogy az iratok egyelőre régi helyükön maradtak, a leltári tételszám nem egyezik a levéltári szignatúrával. A jelzetből egyszersmind az is kitűnik, hogy a kérdéses kötet megmaradt-e, vagy nem. A bevezetés hivataltörténeti, ügyviteli és levéltártörténeti, valamint leíró részre oszlik. Jankowska munkája lényegében Siemienski kezdeményezésének vonalába esik, s azt mutatja, hogy a lengyel levéltárak nem a status praesensből, hanem a hivatalszervezetből kívánnak kiindulni, amikor ismertető leltárakat bocsátanak ki, s hogy ezeket nem egyszerű útmutató, hanem részletes, ideális leltár formájában készítik el. A vállalkozás nagyszerűsége magyarázza, hogy eredményeiket kis részletekben publikálják, bár másrészt a lengyel levéltári anyagnak a miénktől eltérő volta (akta-kötetek) a rendezési és segédeszközkészítési munkálatok gyorsabb előrehaladását teszi lehetővé. Az aktaköteteknek persze a provenienciák rekonstrukciója szempontjából megvan az a hátránya, hogy oly esetekben, amikor különböző eredetű iratokat kötöttek egybe, az ideális rend helyreállítása a kötetek szétbontása nélkül nem lehetséges.

19 51 Ember Győző: A Lengyel Népköztársaság levéltárügye. LH. 4. évf, 1954. 3—4. sz. 39. p. 12 Adam Wolff: Archiwalne karty inwentarzowa. Archeion, Tom. 17. 1948. pp. 151—163. 13 M. Bielinska — E. Brcfiika: Spravodzanie z dzielnosci panstwowej sluzby archiwalnej w. r 1952. Archeion, Tom. 22. 1954. pp. 213—225. 14 K. Konarski: Wstep do inwentarza zespciu archiwalnego. Zasady opracowania. Archeion, Tom. 21. 1952. pp, 192—201. Magyar fordítása: LH. 3. évf. 1953. 2—4. sz. pp. 101—108, 15 Akta komisiji policiji obojga narodów i komisiji policiji koronnej. (1791—1794.) Opracowata: Jadwiga Jankowska Warszawa, Naczelna Dyrekcia Archywów, 1949. 39. p. (Archiwum Gbwne Akt Dawnych,' Tom, l. zeszyt 1.) (Archiwa Polskié. Invventarze. 1.) lü Ld. uo.