Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Mráz Vera: Notizie degli Archivi di Stato, An. 12., nr. 1–3., An. 13., nr. 1–2., An. 14., nr. 1. (1952–1954) / 365–366. o.

Irodalom 365 Madott rendelkezéseket tárgyalja. A továbbiakban levéltári anyagnak a területi változásokkal és a hivatali szervek alakulásával kapcsolatos mozgásáról s a levéltárakban követett rendezési módszerekről tájékoztat. A. cikket a Francia' Nyugat-Afrikai levéltárakról megjelent munkák bibliográfiája zárja le. — A szám másik, külföldi levéltárral foglalkozó cikkét A. ÄRTONNE, az Archívum tiszteletbeli főszerkesztője írta a nagybritanniai (angliai, skóciai és írországi) levéltárakról. Az angol levéltárak kezelése a legutóbbi évekig szigorúan decentralizált, s bár újabban bizonyos mértékig előtérbe kerültek centralizációs törekvések, az elv változatlanul maradt: a levéltárak létrehozójukhoz, illetve tulajdonosukhoz tartoznak, míg annak megfelelő őrzéséről a tulajdonosok gondoskodni tudnak. Rövid történeti áttekintés után a cikkíró a Public Record Office anyagáról és működéséről számol be röviden, majd ismerteti az utóbbi évek során létesített angliai levéltári intézményeket — M. FLEURY. a levéltárban alkalmazott karton-dobozok előállításáról, áráról, használatának előnyeiről és távlatairól számol be. Az 1954. évi 13., 14. szám nem tartalmaz levéltári tárgyú cikket. Steiner Erna NOTIZIE DEGLI ARCHIVI DI STATO A cur a del Ministero dell'Interno, Róma. An. 12. nr. 1—3., An. 13. nr. 1—2. An. 14. nr. 1. 1952—1954. Az olasz levéltárosok e hivatalos folyóirata évenként háromszor jelenik meg, az olasz belügyminisztérium hatásköre alá tartozó »Állami Levéltárak Központi Hivatala-« (Ufficio Centrale degli Archivi di Stato, Roma) irányításával. A rendelkezésünkre álló számokat az alábbiakban ismertetjük: 12, évfolyam, A folyóirat részletesen beszámol a III. olasz nemzeti levéltáros kongresszusról, amelyet 1951. szeptember 13—16. között tartottak Salernoban. A »krónika« rész beszámol a kongresszus menetéről, röviden ismerteti az egyes referátumokkal kapcsolatban elhangzott vitákat, majd a kongresszus által elfogadott álláspontot vagy határozatot. Végül teljes terjedelmükben olvashatjuk a kongreszszuson elhangzott referátumokat. Ezek közül F. BARTOLONI az egyházi levéltárak helyzetéről referált. Megismerjük az olasz egyházi levéltárak különféle jogi helyzetét, valamint azokat a nehézségeket, amelyek gyakran gátolják az egyházi iratoknak modern levéltári szempontból való rendezését és leltározását. G. CENCETTI meghatározza, hogy milyen ismereteket tart feltétlenül nélkülözhetetlennek egy jó levéltáros számára, (paleográfia, diplomatika, levéltártan, alapos történelmi ismeretek, hivataltörténet és a történelmi bibliográfiában való bizonyos jártasság.) Ezután a levéltárosságra való felkészülés (levéltárosképzés) módjait, s az ezzel kapcsolatos vitákat tárgyalja, végül kitér a tíz éve függőben lévő és a közelmúltban ismét visszaállított vizsgára, amelyet a levéltári igazgatókká kinevezett levéltárosoknak kell letenniük. A, LODOLINI dolgozatát bevezető tanulmánynak szánta az egyes olasz államok története tanulmányozásának megkönnyítésére; áttekintést kapunk benne az olasz provinciák általános kialakulásáról és fejlődéséről. G. RAMACCIOTTI a XX. századi iratanyag történeti fontosságát hangsúlyozza. A levéltárosok egyik fő feladatának jelöli meg, hogy az elmúlt korszak, még a szomorú emlékű fasiszta időszak iratait is, összegyűjtsék és megmentsék. Az 1950-ben Amsterdamban, a nyugaton lefolyt második világháború tárgyában összeült első nemzetközi történészkongresszus elhatározta a háború dokumentumainak összegyűjtését és feldolgozását. A munkában résztvevő 14 állam között Olaszország is képviseltette magát. E munka elvégzésének előfeltételeként azonban az iratokat meg kell menteni. • E. LODOLINI tanulmányában történeti áttekintést ad az olasz »levéltárosképzésrőK Kiemeli, hogy a gazdasági, jogi és szociális ismeretek elsajátításának fontossága az elmúlt évtizedek alatt egyre nyilvánvalóbbá vált. Figyelemre méltó M DE PlAZZO bevezetéssel ellátott és teljes terjedelmében közölt levéltári segédlete: »A toscanai nagyhercegség nagykövetei, 1537—1737.« E munka a Firenzei Állami Levéltár »-Nagyköveteknek adott utasítások« sorozata