Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Felhő Ibolya: Kossuth Lajos 1848/49-ben. 1., 3–4. k. (Kossuth Lajos összes munkái, 11., 13–14.) (Magyarország újabbkori történetének forrásai) Bp., 1951–1953. / 326–329. o.

328 Irodalom geti, követeli a folytonosan visszavonuló Görgeytől. Látjuk, hogy Kossuth az ország. jelentős részének elvesztése, a főváros feladása után sem torpan meg, csodálatra méltó energiával hozzálát az új helyzet követelte nagy szervező munkához, új alapokat teremt a hadfelszereléshez, újoncok ezreit állítja a zászlók alá, a kormánybiztosokon keresztül irányítja a polgári vezetést s a hadsereg ellátását, küzd az árulók ellen, buzdít, lelkesít. Megelevenednek előttünk a tavaszi hadjárat győzelmei: s végül a képviselőház 1849. április 14-i történelmi jelentőségű ülése, amelyen Kossuth, beszámolva a diadalmas félszabadító harcokról, javaslatot tesz az uralkodóháznak a magyar tróntól való megfosztására és felelős minisztérium alakítására, & amelyen Kossuthot kormányzóelnökké választják. A magyar nemzet Függetlenségi Nyilatkozata zárja le a szabadságharcnak az érintett időszakra nézve minden lényegesebb forrását magukban foglaló köteteket {Megjegyezzük itt, hogy míg a »Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen-« című kötet a korábban valamilyen formában már publikált darabok közül csak azokat hozza, amelyek nem könnyen hozzáférhetők, a többiekre csupán utal, addig a »Kossuth Lajos az Országos Honvédelmi Bizottmány élén« című kötetekben a hozzáférhető kiadásban már megjelent darabok is közlésre kerültek.) Mindhárom kötet anyagának összegyűjtését, kritikai vizsgálatát, sajtó alá rendezését Barta István végezte; a közléssel kapcsolatos tudnivalókat tartalmazd bevezetésen kívül az' első kötethez az 1847/48-í országgyűlés előzményeit, lefolyását, Kossuth szerepét rendkívül világosan, tömören ismertető alapos tanulmányt is írt,.. (Ebben, helyesbítve az eddigi irodalomnak téves megállapításait, tisztázza Kossuth szerepét az ellenzék márciusi határozatainak, az Ellenzéki Nyilatkozatnak és az országgyűlésen elfogadott törvények szövegeinek létrejöttében.) A közlésre kerülő anyag, összegyűjtésében és kiválogatásában. Barta István' rendkívül gondosan, körültekintően járt el. Nem elégedett meg a könnyen elérhetőanyaggal, nem nyugodott bele a hiányokba, hanem figyelemmel kísérte minden egyes fontos irat sorsát s legtöbbször sikerült is az eredeti helyükről máshová került iratokat fellelnie. Felkutatta az Országos Levéltárban őrzött levéltáraknak és gyűjteményeknek — az 1848/49-i minisztérium levéltárának, az Archívum Regnicolare-nak, a nádori levéltárnak, a magyar kancellária levéltárának, az abszolutizmuskor! államügyészségi, hadbírósági és kormányzati anyagnak, az 1848/49. évi: iratokat tartalmazó gyűjteményeknek —, a Hadtörténelmi Levéltárnak, a Pestmegyei Levéltárnak, néhány vidéki városi levéltár anyagának számbaj övő iratait s az: így feltárt anyag hiányait lehetőség szerint kiegészítette az egykorú sajtó közleményeivel. S itt mindjárt rá kell mutatnunk arra, mennyi számottevő, a kiadvány tudományos színvonalát emelő előny származik abból, ha — mint itt történt — a kiadvány szerkesztője, sajtó alá rendezője legnagyobbrészt maga végzi már az anyag összegyűjtésének, válogatásának munkáját is. Ezzel olyan alapos, részletekbe menő tárgyismeretre tesz szert, olyan összefüggéseket ismerhet fel, amelyek nagyban megkönnyítik az anyag helyes értékelését, jegyzetelését. Hasonlóan helyes az, ha az anyaggyűjtés mellett a kiadvány közlésre való előkészítése során adódó egyéb feladatok közül is vállalja minden lényeges munka: a regesztázás, jegyzetelés elvégzését. Ehhez a »-belterjes« munkamódszerhez természetesen az kell, hogy a kiadvány készítője teljes erejét és idejét egy munkának szentelhesse, ami ebben az esetben lehetséges volt. Természetesen nem vonjuk kétségbe a kollektív tudományos munka értékét és jelentőségét, hiszen bizonyos esetekben lehetetlen volna egy ember munkájára alapozni egy-egy forráskiadvány összes munkáit. Mégis úgy látjuk, érdemes volna tekintetbe venni a jövőben hasonló jellegű kiadványmunkák tervezésekor, hogy a munka eredményessége, színvonala, de a tudományos dolgozók szakmai fejlődése szempontjából is mennyivel hasznosabb, gazdaságosabb ez az eljárás, mint az, ha sokan, de idejüknek csak kis töredékében foglalkoznak a kiadvánnyal. Az anyaggyűjtés munkájában látható gondosság, alaposság jellemzi általában a közrebocsátással kapcsolatos munkákat is. A regeszták pregnánsak, rövidek, néhány helyen azonban kissé bővebbek is lehetnének. A jegyzetelésben a sajtó alá rendező — igen helyesen — tartózkodott az agyonmagyarázástói, csak röviden utal a történeti körülményekre, inkább a közölt iratok összefüggéseit, kapcsolatait világítja meg. Megemlíti, hogy az ügy előzményeire vagy további fejleményeire hol talál még adatot az olvasó a közölt anyagban, illetve ha további iratot nem közÖL