Levéltári Közlemények, 26. (1955)
Levéltári Közlemények, 26. (1955) - IRODALOM - Wellmann Imre: Adolf Brenneke: Archivkunde. Eine Beitrag zur Theorie und Geschichte des europäischen Archivwesens. Leipzig, 1953. / 301–306. o.
Irodalom 301 tartják nyilván. Az* irattárak ellenőrzése a levéltárak részéről éppen ennek a nyilvántartásnak az ellenőrzésében áll, az irattári fond jegyzék alapján a leltárral vetik össze az állagok tényleges állapotát. Amint látjuk, Mityajev könyvéből nemcsak egy logikusan felépített levéltártani elmélet bontakozik ki, hanem egy jól felépített, központosított levéltári szervezet is, amely közvetlenül az irattárakra épül és ahol az irattáraktól a nagy központi levéltárakig a szervezet minden egyes részlegének megvan a maga pontosan körülhatárolt feladata az iratokkal kapcsolatban. Az eredmény az iratok biztonsága, őrizete és a minden irányú kutatómunka megkönnyítése. A levéltárelmélet ilyen módon utasítások formáját ölti fel, amelyek szerint az iratokat, sőt minden dokumentumot kezelni, őrizni és feltárni kell. A megőrzés és feltárás feladata zárt egészet alkot, mert az anyag megőrzését szolgáló iratcsoportosítás, az iratcsoportokról készült jegyzékek teszik lehetővé a feltárást szolgáló segédletek jó elkészítését. Meg kell látnunk, hogy mi elmélet és gyakorlat terén még erősen el vagyunk maradva a Szovjetunió levéltárügyétől, ami természetes, hiszen több évtizedes előnyük van a szovjet levéltárosoknak a szocialista levéltárügy kiépítése terén. De élnünk kell azzal a lehetőséggel, hogy mi gyorsabban haladhatunk, mert az alapvető tapasztalatokat a szovjet levéltárosok már megszerezték, rendelkezésünkre állanak, nekünk ezeket csak alkalmazni kell hazai viszonyainkra. Szedő Antal ADOLF BKENNEKE ARCHIVKUNDE Ein Beitrag zur Theorie und Geschichte des europäischen Archivwesens. Bearb. nach Vorlesungsnachschriften und Nachlasspapieren und ergänzt von Wolfgang Leesch. Leipzig, Koehler & Amelang, 1953. XIX, 542. p. 2. t. Nemcsak a német levéltári irodalomnak: az egész egyetemes levéltártudománynak komoly nyeresége Brenneke műve. Közel négy évszázad telt el azóta, hogy a német Rammingen tollából az első levél tárelmélet napvilágot látott; s csaknem nyolc évtized azóta, hogy Löher az Archivalische Zeitschrift hasábjain alapot vetett az újabb német levéltártudománynak. Attól fogva — Löher tanulmányainak egybefogott közreadásán és Holtzinger ugyancsak hét évtizedes «-Registratur- und Archivkunde«-jének két kiadásán kívül — német szerzőtől nem jelent meg átfogó levéltártani munka. Pedig a közbeeső időszak hozta el a levéltárelmélet forradalmát: Müller, Feith és Fruin »Handleiding«-je olyan hatást váltott ki, hogy a két holland kiadáson kívül — a levéltári irodalomban egyedülálló módon — csakhamar német, olasz, francia, majd angol fordításban is napvilágot látott. Mindezen felül, részben a holland alapvetésre támaszkodva, az angol (Jenkinson), olasz (Casanova), észt (Liiv) és szovjet (Knyazev, Mityajev) levéltártudomány önálló levéltártani feldolgozásokig jutott el; éppen német földön, a levéltárelmélet szülőhazájában hiányzott mindeddig az átfogó állásfoglalás. Valójában Brenneke sem gondolt arra, hogy önálló könyv alakjában tegye közzé levéltártani vizsgálódásainak eredményeit. Nem tartozott azok közé, akik a publikálásban találják becsvágyukat; a csöndes, elvonult levéltári munka volt az életeleme. Amíg mint münsteri, majd danzigi levéltáros, utóbb a hannoveri levéltár vezetője közvetlen részt vállalhatott a levéltárnok sajátos tennivalóiból, a rendezést tartotta a maga és kartársai legigazibb, eredeti feladatának. Nem az egyes iratok érdekelték, nem azok történeti forrásértéke vagy tartalma: formai jegyeiket, egybekapcsolódásukat kutatta, azt, hogy milyen rendben-szerkezetben illeszkednek nagyobb egységekké, levéltártestekké. S amikor mint a legnagyobb német levéltár: a berlin— dahlemi Geheimes Staatsarchiv igazgatója (1930—1943) a vezetéssel járó gondok miatt többé-kevésbé kiszorult az iratokkal való közvetlen foglalkozásból, a levéltárnokképzés terén, a berlini levéltár mellett létesült Institut für Archivwissenschaft und geschichtswissenschaftliche Fortbildung-on tartott előadásaiban gyümölcsöztette s mélyítette el elméletileg a megelőző három évtized levéltári munkája során felhalmozott tapasztalatait. Hallgatóinak az előadásokról készített jegyzeteiből jött létre Brenneke posztumus műve, kiegészítve a szerző utólagos feljegyzéseivel.
