Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Komjáthy Miklós: A tihanyi apátság alapítólevelének problémái / 27–47. o.

30 Komjáthy Miklós Véleményem szerint Jakubovichnak abban mégis igaza van, hogy a »beatissimus« nem feltétlenül jelent »boldog emlékűt«, csak abban nincsen igaza, hogy ezt a jelzőt Miklós presul maga használta saját nevével kapcsolatban. Ez lehetetlen. A kritikus szövegrészben Miklós főpap nevét eredetileg egyszerűen »N« siglával írták s csak később, ahogy alább erről szó lesz, Szent László korában, az oklevél hátára írt feljegyzéssel egy időben oldották fel,

10 111. egészítették ki a sor fölött »Nicolao«-vá. Minden jel arra vall, hogy akkor, amikor az oklevelet mai formájában kiállították, ill. már át is javítgatták, közelebbről, amikor Miklós presul nevének sigláját feloldották, Miklós főpap vagy már nem élt, vagy — annyi idő telt el, hogy róla harmadik személyben lehetett megemlékezni. Azt a feltevést, mintha az oklevél megpecsételése valami okból késett s ez alatt a késés alatt halt volna meg Miklós presul, el kell utasítanunk. A signum-sor ui. oly szabályosan keretezi az azóta már elveszett pecsét helyét és a szóban forgó kitételt tartalmazó, befejező szakasza az oklevélnek éppen akkora távolságban követi a contexus többi részét, hogy a pecsét abba pontosan belefért. Mindebből pedig az következik, hogy a pecsét helyét akkor hagyták üresen, amikor Miklós főpapról már azt írhatták: »beatissimus«. Paisnak megokoltan és szellemesen kifejtett nézeteit az oklevél kiállításával (főleg a nótárius feladataival, a fogalmazás és letisztázás egymástól elkülönült fázisaival) kapcsolatban szinte teljes egészében elfogadhatjuk.

11 Mindössze azt kell kiemelnem,, hogy — amiképpen ő sem mondta feltétlenül elvetendőnek —, én egyenesen helyesnek vélem a Miklós presul = episcopus azonosítást, vagyis a tanúk között szereplő Miklós püspököt és a privilégium jegyzőjét egy személynek tartom. Csaknem egykorú adatot is idézhetek arra a német okleveles gyakorlatból, hogy ugyanegy oklevél ugyanazt a személyt egyszer episcopusnak, egyszer presulnak • mondja.

12 A Pais által felhozott példák is azt bizonyítják, hogy a »beatissimus« jelzőt csak egészen kivételes esetekben használták püspököknél alacsonyabb rangú egyházi méltóságokkal kapcsolatban, a presul tehát alkalmasint itt sem apátot, hanem püspököt jelent. Miklós püspök volt az, aki az oklevél leírását megelőző jogi, igazgatási s talán technikai műveletekben részt vett. Ő iktatta be a birtokokba, ő tette a megadományozottak tulajdonává az oklevélben felsorolt birtokokat. Végső soron ő készítette a birtokok öszszeírását, latin szóval conscriptioját. Nagyon helyesen következteti Pais, hogy oklevelünk »conscriptum est hoc privilégium a beatissimo presule Nicolao« kitételében a »conscribo« ige nem az oklevél leírásának technikai részére vonatkozik, de nemcsak •— mint Pais mondja — egyszerűen az oklevél megfogalmazását jelenti, hanem konkréten a királyi rendelkezés tárgyát képező adományok összeírását, »conscriptioját-« is. Ez a conscriptio feküdt valamilyen formában az előtt a scriptor előtt, aki az alapítólevélnek mai, végső alakját megadta. Véleményem szerint az oklevél ma ismert fogalmazata két részre oszlik, a szorosan vett rendelkező és az azt bekeretező részekre. A bevezető részek, főképp az arenga stílusában Horváth János egy kitűnő stilisztának, az általa legrégibb történetírónknak feltételezett, a XI. századközépi eseményekről élményszerű hűséggel beszámoló, a németek elleni hadjáratokban résztvevő Miklós püspöknek kiváló fogalmazási készségét ismerte fel. Tény, hogy a krónikának az a része> 20 Erdélyi L.: Krit. oki. 37. 1. és alább az én fejtegetéseim. 11 I. h. 10. s köv. 1. 12 1025-ből Mon. Germ. Hist. 2. Dipl. Reg. et Imp. Tom. III. pag. 694—696. I.; »Precaria.,. reuerendi Egilberti Frigisingensis aecclesiae episcopi«, majd: »ad specialem usum Frigisingensis presulis Egilberti...«.