Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Komjáthy Miklós: A tihanyi apátság alapítólevelének problémái / 27–47. o.

28 Komjáthy Miklós már egy évvel a szkizma után történt. Ennek, az egész Európa életére oly nagy kihatású eseménynek nyomait Tihany is magán viseli, frontos ezt emlékezetünkben tartanunk a tihanyi alapítólevél vizsgálata során, hisz az oklevél maga is történeti produktum, nem független az időtől és helytől, amikor és ahol íródott. Az alapítólevéllel eddig a történészeken kívül elsősorban a nyelvészek foglalkoztak.

2 Az irodalomról nem akarok történeti áttekintést adni,s belőle csak azokat a pontokat emelem ki, amelyekben a nézetek nem egyeznek meg, amelyek problematikusak, amelyek tehát további kutatásra ösztönöznek. Az oklevél diplomatikai leírása tekintetében pedig egyszerűen a legalaposabb leírásra, Erdélyi Lászlóéra utalom az olvasót.

4 A magyar nyelvtudomány beható elemzései, különösen Bárczi Géza alapvetőmonográfiája után nem férhet kétség ahhoz, hogy a tihanyi apátság alapítólevele. lényegében egykorú, hiteles emléke annak, aminek kifejezésére írták: I. András. király monostoralapító és a szerzetesek életét birtokadományokkal biztosító akaratának. Az oklevél ma ismert formájára nézve azonban erősen megoszlanak a vélemények. A legkétkedőbb Fejérpataky László ezt a formát nem tartja eredetinek. Vele szemben a kérdéssel behatóbban foglalkozó Erdélyi László teljesen hiteles eredetinek vallja. Mik azok a problémák, amelyek a nézetek ily szélsőséges megoszlását okozták? Mindenekelőtt az, hogy az oklevél két hártyából van összevarrva. Azután, hogy a tanúk neve s a nevek előtt álló keresztjel mind egy kézzel van írva. Végül pedig, hogy a, pecsétet a tanúk nevének beírása előtt rakták rá az oklevélre, holott az akkori európai kancelláriák gyakorlata szerint a megpecsételés volt az oklevél, kiállításának utolsó aktusa. Ezekből a külső ismérvekből következő ' aggályainkat az oklevél egykorú, hiteles eredeti voltával szemben növeli az eschatocollum következő kitétele: »conscriptum est hoc privilégium a beatissimo presule N(icolao), qui tunc temporis vieem procurabat notarii in curia regali-«. Az alapítólevél tehát á királyi jegyzőről, aki az oklevél kiállításánál a főszerepet játszotta, harmadik személyben beszél! Mindezek a körülmények valóban alkalmasak arra, hogy a privilégiummal . szemben bizonyos aggodalmakat keltsenek. Nézzük sorjában ezeket az aggályokat. Azt, hogy az oklevelet két hártyából varrták össze, megmagyarázhatja a kezdetleges kancellária pergamenhiánya. Ennek a ténynek már akkor is érzett hitelrontó - L. a Bárczi G-nál (A tihanyi apátság alapítólevele mint nyelvi emlék. Bp. . 1951. Nyelvészeti tanulmányok 1. sz. 8. 1.) idézett irodalmat és Pais D.: Miklós püspök írta-e a tihanyi alapítólevelet? Magyar Nyelv LI. éyf. (1955.) 10—17. 1.) A Századok 1944. évf.-ban megjelent tanulmány bővített utánnyomata.) 3 Legfontosabbak: Fejérpataky L.: A királyi kancellária az Árpádok korában. Bp. 1885. 11. 1. Ua.: Kálmán király oklevelei. Bp. 1892. (Ak. Tört. Ért. XV/5.) 17. 1. — Pauler Gy.: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt. Bp. 1899.

2 I. k. 124. 1. — Erdélyi L.: A tihanyi apátság története. (Pannonhalmi Rendtört. X. köt. passim.) Ua.: A tihanyi apátság kritikus oklevelei. Bp. 1906. (Ak. Tört. Ért. XXV/3.) — Dopsch, Mühlbacher és Redlich nyilatkozatai a Századok 1906. évi 174. 1. — Itt jegyzem meg, hogy dolgozatom már készen volt és a Magyar Történelmi Társulat 1955. július 1-én tartott sectio-ülésén fel is olvastam, amikor megjelent ifj. Horváth J.: Miklós püspök és a tihanyi alapítólevél c. tanulmánya (Magyar Nyelv LI. évf. 1955. 146. s. köv. 1.), amelyben úttörő művének (Árpádkori latinnyelvű irodalmunk stílusproblémái, Bp. 1954.) a tihanyi oklevéllel kapcsolatban tett megállapításait fejleszti tovább. 4 A 3. jegyzetben id. műve 14. és köv. 1-án.