Levéltári Közlemények, 26. (1955)
Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Trócsányi Zsolt: Erdély kormányzata II. Rákóczi Ferenc korában / 148–187. o.
Erdély kormányzata II. Rákóczi Ferenc korában 183 nem tartozik Teleki Mihály hatáskörébe. Egy fejedelmi megbízással — amely ugyan csak az országgyűlés által való megerősítésig szól, de nem tesz említést a rendeknek való számadási kötelezettségről — működő erdélyi főúr intézi a kincstári igazgatás irányítását; nem beszélhetünk tehát tisztán rendi kormányzatról, de még kevésbé tisztán fejedelmi abszolutizmusról. Teleki kincstári igazgatási működése később egyik tényezője lesz a fejedelem minden igyekezete ellenére kialakuló nemesi kormányzati anarchiának. A Teleki fennhatósága alá rendelt szervek pedig teljesen a harácsoló erdélyi nemesség kezén vannak, s munkájukban rendet teremteni később sem lehet. Ha a Teleki-vezette kincstári igazgatásban így érvényesül ez a kettősség, az Érchegység igazgatása meg tudja őrizni különállását és közvetlenül a fejedelemtől való függését. A második szakaszban (a gyulafehérvári országgyűléstől a Consilium felállításáig és Forgách Erdélybe küldéséig) az erdélyi nemesség erősebb harcot indít a kormányzat kezébe kerítéséért. A gyulafehérvári országgyűlésen olyan törvényeket hoz, amelyek alapján az ország nemesi köztársaság képét öltene magára. A fejedelem nem erősíti meg a törvényeket s így a nemesi köztársaság megalakításának nincs jogi alapja; szervezett formában nem is épül ki. A nemesség kormányzata a Rákóczi által létrehozott erdélyi kincstári és főbiztossági szerveken át érvényesül, amelyeknek működését anarchia, a közjavak megdézsmálása, s más súlyos bajok jellemzik. Ezek a jelenségek még az Érchegység igazgatására is kihatnak: az ottani igazgatás egyrészt nem tudja megvédeni magát a többi hatóság ellen, másrészt maga sem mentes ezektől a bajoktól. A fejedelem biztosa, Radvánszky, nem tudja elég határozottan útját állni a bajok elhatalmasodásának, a fejedelmi kancellária pedig nem tud eléggé közvetlen ellenőrzést gyakorolni Erdély kormányzata felett. Ezek az állapotok késztetik arra a fejedelmet, hogy 1704 végén kiadja rendelkezéseit az Erdélyi Consilium létrehozására. Az új kormányszervnek kellene összefogni az erdélyi kincstári igazgatást — kivéve azokat az ágait, amelyeket a fejedelem kimutathatóan vagy feltehetően közvetlen igazgatásába vett. Némi közigazgatási és bírói hatáskörrel is rendelkezett s így országtanács-jellege volt. Ez a tanács azonban nem választott testület volt; tagjait a fejedelem jelölte ki. A kinevezettek azonban a Rákóczihoz állt erdélyi nemesség legtekintélyesebb képviselői voltak, így a tanács működésében elkerülhetetlenül érvényre jutottak az erdélyi nemesség politikai tendenciái. Ugyanezt mondhatjuk a tanácsnak alárendelt szervekről is. A megyei igazgatáshoz pedig Rákóczi nem nyúlhatott. A fejedelem csak az Érchegység igazgatását tudta kimenteni ebből az árból; ott valóban az ő kormányzata állott fenn, nem az a felemás valami, amit a Consilium kormányzata jelentett. Forgách Simon pedig — akinek feladata is lett volna s módjában is állt volna Rákóczi kormányzatát megszilárdítani Erdélyben — provokációs politikát folytatott. Élesen látta az erdélyi kormányzat bajait, de ezeken helytartó és magyarországi biztosok beküldésével akart »segíteni-«, ami,az ország gyors elvesztését vonta volna maga után. A fejedelem 1705 őszén maga indult Erdélybe, hogy rendet teremtsen. A beiktatásig nem juthatott el; Zsibónál Forgách és Károlyi árulása folytán elvesztette a csatát és az országot. Mikor Erdély második felszabadítására sor kerül, a fejedelem már óvatosabb. Számítva az erdélyi nemesség féltékenységére, a korábbinál erősebben elválasztja a •magyarországi és erdélyi igazgatást — de úgy, hogy ez a különállás ne jelentsen ve-