Levéltári Közlemények, 26. (1955)

Levéltári Közlemények, 26. (1955) - Bakács István: A családi levéltárak rendezése / 5–26. o.

J A családi levéltárak rendezése eljárásmód)

17 hanem szükséges, hogy e munkával párhuzamosan, részletesen kielemezzük: a családi rendezés milyen összefüggéseket tár fel, milyen tárgyi csoportokat alakíthatunk ki s milyen témákra vonatkozólag tartalmazhat iratokat a nem jelzetes iratanyag. így az egész anyagról sokkal biztosabb és alaposabb képet kapunk, másrészt olyan tárgyi csoportok felállításának szükségessége is nyilvánvalóvá lesz, amelyeket a családi rendezésen keresztül nem ment iratoknak esetleg csak hosszabb elemzése után tudnánk kialakítani. Kétségtelen, hogy a kettős elhelyezés ténye fennáll: ugyanazon tárgyra vonatkozólag mind a család által mind az általunk rendezett iratanyagban talál a kutató iratot: ez azonban nem lehet akadály. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a kutató munkája teljességének érdekében nem elégedhetik meg egyetlen tárgyi csoport áttekintésével, a határesetekre is figyelemmel kell lennie s így csak minimális munkatöbbletet jelent számára a két rendezéscsoport azonos tárgyi csoportjainak áttekintése,

18 viszont ily módon a levéltár kialakulásának, a családi rendezés jellegének és terjedelmének történeti képe csorbítatlan marad, sőt mondhatjuk: csak e rendezés fenntartásával tudjuk megrajzolni a családi levéltár fejlődéstörténetét, magának a birtokigazgatásnak, az osztályharc megismerése szempontjából nem lényegtelen tényezőnek szerepét.

19 E családi rendezések visszaállításával kapcsolatban még felmerülő kérdés, hogy ezeket a felállítás során a levéltár mely részében helyezzük el. A XVIII—

XIX. századi rendezések — habár az iratok jogi jelentősége volt a döntő — általában a legkülönbözőbb jellegű iratokat ölelték fel: rendezték a család összes birtokaira, a család összes kimagasló szerepet betöltő tagjaira vonatkozó iratokat, amelyek vegyesen birtokjogiak, gazdaságiak, személyiek s nemegyszer a birtoklással, a birtok jövedelmezőségével összefüggő leveleket is felöleltek. így tehát a család által rendezett iratokat — mint a legkülönbözőbb tárgyi csoportba besorolható iratokat — légcélszerűbb az egész levéltár elejére helyezni. Más az eset, ha a rendezett iratok egy meghatározott személyre vagy birtokra vonatkoznak, ha pereket, úriszéki jegyzőkönyveket, jobbágy hagyatéki leltárakat lajstromoztak: ilyen esetben a megfelelő tárgyi csoport elejére kell helyeznünk az általunk rendezett iratok elé. A rendezés gyakorlati munkája tehát mindig annak megállapításával kezdődik, hogy a család rendeztette-e iratanyagát avagy nem, azaz a jelzettel ellátott iratokat kell kiválogatnunk s a rendelkezésre álló segédletekkel kell összevetnünk. Előfordul azonban, hogy a XVIII. században — főként annak korábbi évtizedeiben — rendezett iratokat a család a későbbi rendezések során átcsoportosította s ennek megfelelően az iratokon két — esetleg több — jelzet is szerepel. Természetesen e rendezések során lajstromok is készültek. Minthogy alapelvként fogadtuk el, hogy a XVIII—

XIX. századi rendezések alkalmával, készült segédletek az anyag17 Figyelemmel kell lenni arra, hogy az egykorú lajstromok az egyes tárgyi csoportok címeit fejlécben, mutatóban stb. feltüntetik-e, mert ha nem, a rendezéssel egyidejűleg az áttekintő jegyzékbe való beillesztés céljából ezt el kell készíteni. Ha a tárgyi csoportok címeit a lajstrom feltünteti, a jelzetrendbe helyezést nem tudományos dolgozó is elvégezheti. 18 Az ismertető leltárnak kell a kutató figyelmét felhívni ezekre az ismétlődésekre. lü Gyakorlati tapasztalat bizonyította, hogy a korábbi rendezések visszaállítása, még ha a hiányzó segédleteket pótolni is kellett, lényegesen kevesebb időt igényelt, mint ha az egész anyagot átcsoportosítottuk volna. Az egyes tárgyi egységekben (-^fasciculus«-okban) az iratok majdnem mindig évrendben vannak s az első és utolsó darab keltének megállapítása után pár irat átvizsgálásával, a többinek futólagos áttekintésével az egyes fasciculusok tárgya könnyen meghatározható.