Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Baraczka István: A selejtezés időszerű kérdései / 56–76. o.

64 Baraczka István egymást kiegészíthetik, megvilágíthatják, értékeiket kölcsönösen növelhetik vagy csökkenthetik. Nagyon természetes, hogy egyazon irat önmagában meghatározott; és körülményeiben meghatározott értéke is összefüggéseket, kölcsönhatásokat mutat. Az összefüggéseket és kölcsönhatásokat, illetőleg az ezek alapjául szolgáló adatokat megállapítani, az anyag átfogó tartalmi ismereteit megszerezni az e módon való selejtezéshez is elengedhetetlen feltételek. Ugyancsak utalni kell itt a nyilvántartás nélkülözhetetlen szerepére. Vegyük például egy modern népszámlálás egy személyre vonatkozó statisztikai fölvételi lapját. Állítsuk mellé egy régebbi, mondjuk az 1720-as összeírás egyik egy személyre vonatkozó tételét. Vizsgálva a modern statisztikai lapot, úgy fogjuk találni, hogy a szóbanforgó személlyel kapcsolatos csaknem minden érdemleges adatot, a személy minden körülményét fölméri és rögzíti a lap. Tartalmazza az illető személyi státusát érintő adatokat, végzett iskoláit, szakképzettségét, munkahelyét, vagyoni viszonyait, stb. Ezzel szemben az 1720. évi összeírásból egy konkrét személyt illetően lényegesen kevesebb adatot ismerünk meg. Ennek ellenére nem kétséges, hogy az 1720-as összeírást az értékelés többre becsüli, mint a modern népszámlálás számlálólapját. Ennek oka az, hogy a niodern állami anyakönyv, adókönyv, telekkönyv, iskolai anyakönyv, stb. birtokában mindazok az adatok rögzítve vannak, amelyeket a statisztikai lap tartalmaz. Nem is említve azt a körülményt, hogy e lapok adatai öszszesítve, bárki számára hozzáférhetően nyomtatásban is rendelkezésre állanak. Ezzel szemben a régi összeírásban foglalt adatok nagyobb része más iratokban följegyzést nem nyert, érdemleges adatait összesítő feldolgozás pedig nem áll rendelkezésre. Ilyen módon a modern statisztikai lap önmagában magas értékét csökkentik a körülmények, adatai másutt való föllelhetőségének körülményei; azaz más értéket, a körülményekben meghatározott értéket adnak neki, mely kisebb lesz az önmagában meghatározott értékénél. Az 1720-as összeírás önmagában viszonylag csekélyebb értékét pedig azok a körülmények határozzák meg magasabban, amelyek a benne foglalt adatok egyedüli föllelhetőségére utalnak. Az iratok önmagukban meghatározott és körülményeikben meghatározott értékének figyelembevételével meg kell vizsgálni azt a régi tételt, amely szerint a selejtezésnél minden iratot egyetlennek kell tekinteni. A tétel hívei szerint az elvre azért van szükség, mert nem lehet számítani rá, hogy valamely irat más levéltárban is megtalálható (pl. egy rendelet fogalmazványa), s ezért ha a meglévő veszendőbe megy, másutt hasonló okoskodás érvényesülhetvén, sem itt, sem ott nem marad meg az irat. (V. ö. Szabó István: i. m. 71. 1.) Hogy a selejtezésnél minden iratot egyetlennek kell tekinteni,- ez nyilvánvalóan úgy értelmezendő, hogy minden értékes iratot kell egyetlennek tekinteni, mert a mindén irat fogalmában az értékes és értéktelen irat egyaránt benne van; a mindenen kívül ugyanis nincsen más. Értéktelen irat esetében pedig nincsen szükség arra, hogy másutt való föllelhetősége biztosíttassék. A tétellel azonban olyan formájában sem lehet egyetérteni, hogy a. selejtezésnél minden értékes iratot egyetlennek kell tekinteni. Nem lehet egyetérteni azért, mert a tétel lényegében az azonos adatokat tartalmazó, de különböző helyeken őrzött iratok, sőt a bennük foglalt adatok egyezésének, azonosságának mértékétől függően bizonyos értelémben a duplu-