Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Ember Győző: A Levéltári Közlemények új feladatai / 3–13. o.

4 Ember Győző felépítménynek egyre mélyebb és szélesebb átalakulása volt szükséges ahhoz, hogy az a döntő változás, amit a felszabadulás a magyar levéltárügy számára is jelentett, következményeiben is érvényesüljön. Nem célja e bevezető tájékoztatónak, hogy a fejlődésnek egyes szakaszait, az átalakulásnak egymást nyomon követő eseményeit a magyar levéltárügynek a felszabadulás utáni történetében ismertesse, erről folyóiratunk mostani számában Borsa Iván tanulmánya számol be. Rá kíván azonban mutatni arra, hogy a fejlődés eddigi eredményei, s a jövőben várható további átalakulás alapján melyek azok az új feladatok, amelyek a magyar levéltárosokra s folyóiratukra, a Levéltári Közleményekre várnak. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a Levéltári Közlemények feladatai szorosan összefüggenek a magyar levéltárosok feladataival, a folyóiratnak a: magyar levéltárügy kérdéseivel kell foglalkoznia. Nem mondhatjuk, hogy a Levéltári Közlemények ezt korábban nem tette meg. Rendszeresen foglalkozott a magyar levéltárak és levéltárosok előtt álló feladatokkal, mégpedig nemcsak olyan módon, hogy a gyakorlatban már meglévő feladatokhoz kapcsolódó kérdéseket tárgyalt, hanem törekedett arra is, hogy új, a gyakorlatban még nem szereplő feladatokra rámutatva segítse a magyar levéltárügyet. Olyan gyakorlati feladatokat viszont, amelyeket nem tartott a levéltári munka keretébe tartozóknak, hallgatással mellőzött. Jellemző e tekintetben, hogy a nemességigazolásról vagy a törvényhatósági levéltárosokra hárított közigazgatási ügyek intézéséről nem jelent meg cikk a Levéltári Közlemények hasábjain, holott — mint már említettük — a gyakorlatban ezek voltak a legtöbb levéltáros főfeladatai. Megalkuvónak bizonyult azonban azáltal, hogy a helytelen gyakorlattal szemben nem vette fel az éles harcot. Anélkül, hogy a Levéltári Közlemények eddigi — 1923-tól 1946-ig terjedő —> évfolyamainak részletesebb bírálatába bocsátkoznánk, e folyóirat legnagyobb érdemét abban állapíthatjuk meg, hogy elindította és előrevitte azt a fejlődést, amelynek során a magyar tudomány területén is egy új tudományág bontakozott és bontakozik ki: a történelmi segédtudományok sorából kiemelkedő, azokra támaszkodó, de rajtuk túlnövő történelmi tudományág, a levéltártudomány vagy levéltártan, amelynek az a rendeltetése, hogy a gyakorlattal szoros kapcsolatban a levéltári munka elméleti kérdéseivel foglalkozzék. A levéltártannak, mint külön történelmi tudományágnak a kialakulása során két egymással szorosan összefüggő alapkérdés merül fel. Az egyik kérdés az, hogy mi a levéltári munka, mik a levéltárak feladatai általában, s mik különösképpen tudományos feladatai. E feladatok határozzák meg ugyanis a levéltártannak, a levéltári irodalomnak a tárgyát. A másik kérdés az, hogy a levéltártan hogyan kapcsolódik a történelmi tudományágakhoz, hol van a helye a történettudomány keretében. A gyakorlatban ez utóbbi kérdés úgy jelentkezik, hogy a levéltárosok hogyan kapcsolódhatnak be a történelmi tudományágak és általában a történettudomány művelésébe, milyen tudományos feladatokat kell vállalniok a levéltári munka keretében. A két — ismétlem — lényegében azonos kérdés tisztázása egyben azt is meghatározza, hogy mik a levéltári irodalom folyóiratának, a Levéltári Közleményeknek a feladatai, hol vonható meg. a határvonal közte és más történelmi folyóiratok között.