Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - KRÓNIKA - Kanyar József: Molnár István (1885–1953) / 291 - Vörös Károly: Ulreich Tibor (1928–1954) / 291–292. o.

292 Krónika s ott is nyert jogi doktori diplomát. Majd bírósági szolgálatba lépett, a jogászi munka azonban nem tudta lekötni a szülővárosának múltja iránt már középiskolás kora óta élénken érdeklődő fiatalembert. 1952-ben önként megválik a szombathelyi megyei bíróságtól, ahol mint elnöki titkár dolgozott, s a szombathelyi állami levéltárnál kap főmunkaerői alkalmazást. Az a rövid másfél év, amit Ulreich levél cári szolgálatban eltöltött, elégséges, volt ahhoz,' hogy kellően értékeljük a távozásával bennünket ért veszteséget. A. vidéki állami levéltárak sokoldalú, egész embert kívánó munkájából húzódozás. nélkül minden vonalon bőségesen kivette részét, kezdve a falusi tanácsháza padlásain, pincéiben végzett iratfelderítéstől, a selejtezési ellenőrzésekkel, a beszállításokkal, rakodásokkal járó sokszor igen megerőltető fizikai munkáig, a kutatóselejtezésig, az igényes munkával végzett leltározásig, vagy az adminisztrációig. Közben, pedig szabad idejében széleskörű, roppant munkával kezdte meg szülővárosa újkori történetének anyaggyűjtését, s ennek első lépcsőjeként a szombathelyi nyomdák 1867-ig kiadott termékei jegyzékének összeállítását. Többezer címet gyűjtött; már össze, s dolgozott fel bibliográfiailag, gondosan ügyelve arra, nehogy akár a legkisebb röplap, vagy iskolai értesítő is elkerülje figyelmét. E onunkával, mely tudományos helytörténetünk vonatkozásában sók szempontból úttörő jelentőségű lett. volna, már erősen előrehaladott állapotban volt, mikor 1953 nyarán megtámadta a. gyilkos és gyógyíthatatlan betegség. Kórházi kezelésekkel már meg-meg szakított utolsó esztendejében is változatlan lelkiismeretességgel végezte hivatali és hivatalon kívüli tudományos munkáját. Halála előtt alig másfél hónappal, mikor az orvosok. már tudták, hogy csupán hetei vannak hátra, még lelkesedve beszélt arról a szívéhez oly közelálló levéltári munkáról, a városi levéltár feudáliskori rendezetlen anyagának küszöbönálló rendezéséről, mely reá várt. A halál azonban, mely még hosszú hetek kínos szenvedését tartogatta számára, meggátolta terveinek valóra váltását, mint ahogy meggátolta az is, hogy elfoglalhassa azt a vezető állást, melyre egy nagy dunántúli levéltárunkban akkor már ki' volt szemelve. Türelemmel viselt hosszas szenvedés után alig egy hónappal 26. születésnapja után, 1954. május elején halt meg. S bár személyesen csak kevesen ismerhettük, tragikus halála osztatlan, széleskörű részvétet keltett. Csendes, finom* egyéniségének emléke azonban nem fog eltűnni szívünkből. VÖRÖS KÁROLY