Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - IRODALOM - Szűcs Jenő: Zsigmondkori oklevéltár. Összeállította Mályusz Elemér. I. köt. 1387–1399. Bp., 1951. / 277–278. o.

278 Irodalom eretnek tanok; a huszitizmus szervezi a fojtott elégedetlenséget s a korszak végén bekövetkezik a magyar jobbágyság 1514 előtti legnagyobb támadása a feudalizmus; ellen, az 1437-es parasztfelkelés. Éppen ezért történettudományunk fokozott igényekkel fordul a korszak társadalmi életét sokoldalúan feltáró forrásanyag, mindenekelőtt az okleveles anyag felé. Forrásközlés, forrásgyűjtemények kiadása — ilyen módon egyes korszakok írásos emlékeiben való tájékozódás megkönnyítése a ^kutatás számára — a történettudomány elsőrendű feladatai közé tartozik. Itt is, mint oly sok más területen, hosszúidők mulasztását kell pótolni. A Zsigmondkori Oklevéltárnak megvan a maga „előtörténete". A múlt százada nyolcvanas éveiben merült fel a gondolat, hogy — mivel az Anjou-kor és a Hunyadiak kora közt forráspublikáció szempontjából hatalmas űr tátongott — hozzá kellene kezdeni a Zsigmond-kori okleveles anyag közléséhez. Az Akadémia megbízta a kor okleveles anyagának egyik legjobb, legalaposabb ismerőjét, Fejérpataky Lászlót a munka elvégzésével. Fejérpataky elkészítette a tervezetet, hozzáfogott a munkához 1889-ben — azonban az Akadémia gáncsoskodása, szűklátókörűsége elfojtotta a szépen induló gyűjtést; a történeti bizottság tagjai nem értettek egyet Fejérpatakynak a kor színvonalán álló elképzelésével, s 1897-ben csonkán félbemaradt a munka Fejérpataky íróasztalában. A felszabadulásnak kellett bekövetkeznie ahíhoz, hogy ötven év után a Zsigmondkori Qklevéltár gondolata ismét felszínre kerüljön. Az igények, szükségletek ma már természetesen gyökerében mások, mint ötven évvel ezelőtt. A történetkutatás; szempontjai, s ennek megfelelően az Oklevéltár arányai egészen új munkamódszereket igényeltek. Annakidején az Akadémia abban foglalta össze az Oklevéltár elkészítésének szempontjait, hogy az okleveleket teljes szövegükben kell közölni, azonban az egész anyagot erősen megrostálva, csak azokat, amelyek az ország „általános politikai, művelődési és egyházi történetét érdeklik", s ezen belül is „kivál6 figyelmet fordítva a donatiókra, azon korban előkelő szerepet vitt, az ország történetére döntő hatással bíró családok múltjára". Az új Oklevéltár ezzel szemben mindenekelőtt a közlés teljesséigére törekszik.. Nem az egyes oklevelek szövegének teljességére — amely régen túlhaladott módszer s az oklevelek sztereotip, vagy kevésbé lényeges, csak igen speciális kutatási területeket érdeklő részeinek közzétételével csak fölösleges helyet foglal el — hanem az anyag lehetőséghez képest teljes átfogására igyekszik. Mindenekelőtt tehát, lényegében, a hozzáférhetetlen külföldi levéltárakban őrzött oklevelek leszámításával, a korszak Összes már kiadott és még kiadatlan okleveleit magában foglalja. A nyomtatásban már megjelent okleveleknek csak rövid regesztáját közli, s megadja a kiadási helyet, az esetleges súlyosabb hibákat megjegyezve. A kiadatlan oklevelekről részletesebb kivonatot ad, mégpedig a társadalomtörténeti vagy egyéb szempontból fontosabb részek eredeti szövegével. így a történetkutatás új szempontjait eredményesen szolgálja, ugyanakkor többnyire pótolja is az eredeti okleveleket. így vált leihetővé, hogy néhány év munkája után a korszak első tizenhárom évéiől több, mint hatezer oklevél a kutatás számára közel kerüljön, az anyag kiválót ismerőjének, Mályusz Elemérnek a munkája és a népi demokrácia tudományos szerveinek állandó és messzemenő támogatása következtében, s. ezzel egy ötven éve vajúdó gondolat új, a tudomány igényeinek megfelelőbb formában valósult meg. S míg a régi terv a korszak történetének számos döntő problémáját, pl. a parasztság történetét, teljesen figyelmen kívül hagyta — bár Fejérpataky munkája jóval túlment az Akadémia által szűkre szabott szempontokon — az új kiadvány módszerében, tartalmiéban éppen ezekre a kérdésekre ad bő választ. A kötethez csatolt mutató általában sok segítséget ad a kutatóknak, a további kiadásoknál azonban nem ártana, ha a tárgy címszavak még tovább bontva jelennének meg. (Pl.: „Pozsonyi polgárok"-ra vonatkozó számos adatot fel lehetne bontani: „földiével", „zálogügylet" stb.) A kiadás nyomdatechnikiailag általában jó, világosabb és áttekinthetőbb lenne azonban akikor, tfrá a jelen kötetben használt két betűttípus helyett többet használnának. (Pl. a kiadott okleveleknél a kiadás helyét, kiadatlanoknál a megpecsételés módját és a helyet lehetne kurzívval szedetni.) Végül fontolóra kell venni a közelmúltban lezajlott Történész Kongresszus külföldi vendégeinek kívánságát, akik felvetették, hogy mivel számos fontos külföldi vonatkozást tartalmaz az Oklevéltár, a regesztákat latin nyelven lelhetne adni. Szűcs Jenő