Levéltári Közlemények, 25. (1954)

Levéltári Közlemények, 25. (1954) - Varga Endre: A Rákóczi szabadságharc történeti forrásai a bírósági levéltárak anyagában / 170–193. o.

A Rákóczi-szabadságharc történeti forrásai a Bírósági Levéltárak anyagában 179 utalunk a fentebb már erre vonatkozóan adott általános tájékoztatásra {tárgyszerinti kutatás esetén a mutatók csak elenehus-szerűen használhatók).

13 Bár e tanulmány célja a Bírósági Levéltárak tárgyunk szempontjából felhasználható anyagának ismertetése, a teljesség végett bizonyos negatívumokra is ki kell térnünk. A fentiekben tárgyalt jogszolgáltatási szervek anyaga a polgári bíráskodás keretébe tartozik, vagy peren kívüli, magánjogi vonatkozású. Az iratokban legfeljebb ú. n. delictum privatum-okról (mint az említett hatalmaskodás, erőszakosság, károkozás stb.) van szó, amelyek a polgári ügyekhez számítottak. A büntető bíráskodás a Mohács előtti korszak végére teljesen rendi jellegűvé vált, azt a megyék és városok, pallos jogú földesurak ragadták magukhoz. Elsőfokon hozott ítéleteik ez időben még nem voltak fellebbezhetők, egyáltalában büntetőperek csak kivételesen juthattak magasabb bírói fórumok elé.

14 Az egykorú büntető peres anyag tehát a megyei, városi, egyházi és családi levéltárakba került, a curiai levéltárban párhuzamos anyag nem képződött. Hasonló az eset a XVII. sz. képét oly sötétre festő tömeges nota-perékkel. Az egykorú magyar törvény a hűtlenségi ügyek közé számított felségsértési pereket az országgyűlés elé utalta

15

, ami ez időben gyakorlatilag az országgyűlésen teljes számmal résztvevő kir. tábla illetékességét jelenthette volna. Az egyre öntudatosabb Habsburg-abszolutizmus azonban nem érte be ezzel a lehetőséggel. Felhasználva a magyar felsőbíráskodás akadozó, hiányos működését s a polgári peres eljárásban is elterjedt delegált bíróságok rendszerét, a nemzeti ellenállás megtörésére, egyben az ország kifosztására, mind brutálisabb törvényszegéssel alkalmazta a céljai érdekében indított bűn13 A fenrti felsorolásból nem véletlenül maradt ki a személynöki szaksa tárnoki levéltár. Az előbbi anyaga csak az 1733 évtől maradt fenn s így szempontunkból eleve tárgytalan. Az utóbbi ugyan a XVI—

XIX. századokat fogja át, a szabadságharc korára vonatkozólag azonban csupán szórványos és jelentéktelen iratokat tartalmaz, a. tárnokszék ülés jegyzőkönyveiben pedig 1703 júniusától egészen 1722 júniusáig nincs bejegyzés. 14 így pl. a főnemesek bűnperei, melyek a nádor bíráskodása alá tartoztak. Gyakorlati példaként itt csak a tömeggyilkos özv. Nádasdy Ferencné, Báthory Erzsébet („Csejtevar asszonya") 1610—1611. évi ismeretes bűnügyére utalunk. A szállongó hírek.valódiságáról a nádor személyes rajtaütés útján győződött meg a csejtei kastélyban s az ügy kivizsgálására, a vádlottak feletti ítélkezésre, bíróságot delegált. Curiai It, Miscellanea, 1. fasc. („14" számmal'megjelölt irat). Főnemesekkel szemben eljárni, a bűnperekben egyébként illetékes vármegye, megfelelő ihatalommal nem is rendelkezett volna. Balassa Imre gróf pl. (1678) az őt egy polgári peres üggyel kapcsolatban felikeresni készülő szolgabírónak azt üzente, hogy „feje nélkül bocsátja vissza", ha divényi várába bemerészkedik. Miután a szolgabíró okult egy káptalani kiküldött esetén, akit a homo regiusszal együtt — szigorú törvényektől védett hivatalos minőségük dacára — Balassa fogságra vetett, a kézbesítendő iratot csak a főispán, maga is feudális nagyúr, külön biztatására merte a grófhoz elvinni. Proc. Prot. Pers; Praes. 607. is A Tripartitum (I. rész 14. cím) a felségsértést a hűtlenség esetei közé foglalja, ahová az oklevélhamisítás, hamispéruzverés, rokongyilkosság, falu vagy 'major felgyújtása, vérfertőzés stb., vagyis a legsúlyosabb nem politikai természetű bűncselekmények is tartoznak. A hűtlenségi ügyekben való ítélkezésnek Werbőczy több módját ismeri, a felségsértési perek az országgyűlés elé tartoznak (II. rész 75. cím). Nem tartozik tárgyunkhoz s így nem térhetünk ki arra, hogy a felségsértés és lázadás Werbőczy-féle definíciója szerint (ld. az előbbi cím alatt) a XVII. századi politikai perek egyikében sem lehetett volna vádat emelni. Ennél sokkal jobban megfelelt a Habsburgok számára a római jog, amely a császárt az istenek közé soroló rabszolgatársadalom termékeként, a felségsértés ürügyére végtelen lehetőségeket nyújtott. "12*