Levéltári Közlemények, 24. (1946)

Levéltári Közlemények, 24. (1946) - Jánossy Dénes: Budapest ostroma és az Országos Levéltár / 1–11. o.

2 JÁNOSSY DÉNES anyagunk biztonságáról is. A Magyar Nemzeti Múzeum tanácsa nem tudott egységes álláspontra jutni abban az elvi kérdésben, vájjon a Múzeum kötelékébe tartozó intézmények vidékre szállítsák=e értékesebb műkincseiket, vagy pedig azoknak biztonságáról az egyes intézmények épületeiben gon= doskodjanak. Ami az Országos Levéltárat illeti, kezdettó'l fogva a helybenmaradást tartottam a legcélszerűbbnek, mert tapasztalataink szerint az ott őrzött óriási mennyiségű irat= anyagnak elmozdítása, de különösen elszállítása esetén már eleve számolnunk kellett volna a források egy részének elpusz* tulásával. Éppen ezért munkatársaimmal egyetértve elejtettük azt a tervet is, hogy fontosabb anyagunkat esetleg a Vár alatt levő, az egyes minisztériumok részére hivatali helyiségül kikép= zett földalatti barlangokba, vagy esetleg az alagút elfalazandó felső boltozati részeibe szállítsuk át. A Levéltár épülete annál is inkább alkalmasnak látszott a forrásanyagnak a maga eddigi helyén való további megőrzésére, mert az épület raktárszárnyai vasbetonból, meg téglából épültek és a műszaki szakértőknek is az volt a véleménye, hogy épületünknél biztonságosabb helyet Budapesten, sőt a vidéken is aligha találhatnánk. Miután így a helybenmaradás és a légiveszélyt figyelembe véve az éjjeli és nappali állandó ügyeletes szolgálat mellett dön= töttünk, magában az épületben kellett megfelelő tárgyi óvó= helyekről gondoskodnunk. Ez nem volt könnyű feladat, mert az épület alatt levő barlangokat még az építkezés idején betömték és az épületet a betömött barlangokra helyezett betonlapra'emel= ték. Ennek a körülménynek tulajdonítható, hogy az épületben nincsenek pincehelyiségeink, melyekre békés viszonyok mel* lett is szükségünk lett volna, most pedig azokat a háborús események folytán különösen nélkülöztünk. Ezek pótlására két alagsori raktárhelyiségünket igyekeztünk légoltalmi szem* pontból megfelelő tárgyi óvóhelynek kiképezni. Az előkészü= letek abban álltak, hogy az alagsori raktárak összes ablakait téglából készült támfalakkal elzártuk, a mennyezetet fageren= dákkal aládúcoltuk és ahol arra szükség volt, ott a belső helyiségben a forrásanyag befogadására alkalmas állványokat építtettünk. Szinte megoldhatatlan problémának bizonyult, hogy milyen anyagot helyezzünk el a tárgyi óvóhelyeken, mert a Levéltárban őrzött több mint kétszázmilliónyi iratnak úgys szólván minden darabja unikum és elvesztése esetén többé nem pótolható. Minthogy azonban az Országos Levéltárban őrzött anyagot teljes egészében lehetetlen lett volna a két nagy tárgyi óvóhelyen összezsúfolni, azért a problémát a tudományos