Levéltári Közlemények, 24. (1946)
Levéltári Közlemények, 24. (1946) - IRODALOM - Bakács István: Jakó Zsigmond: Az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárának multja és feladatai. (Erdélyi tudományos füzetek, 133.) Kolozsvár, 1942. / 300–301. o.
IRODALOM 301 iratgyűjtemény és más iratcsoport letétbehelyesése, illetőleg meg* vásárlása követett, A Magyar Nemzeti Múzeum példája lebegett mintaként az erdélyiek előtt, de az őrizetbe vett levéltári anyagot sokkal részletesebben igyekeztek feldolgozni. Eredetileg a darabon* kénti Patalogizálást is megkezdették, de csakhamar megelégedtek avval, hogy az ú. n. törzsgyüjteménybe bekerülő egyes darabokról készítettek regesztát; ilyen módon elérték, hogy ehhez az irattömeg= hez is segédeszköz áll rendelkezésre. Amidőn a magyar családok tömegei hagyták el Erdélyt s adták el birtokaikat, levelesládáiknak az Erdélyi Nemzeti Múzeum levels tára lett volna a legtermészetesebb őrzőhelye. Sajnos, ehelyett a magánlevéltárak tekintélyes része elpusztult Erdélyben Trianon után. J. a múlt tapasztalatai alapján úgy véli, hogy az erdélyi sajátos viszonyoknak megfelelően az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárát hatalmas magánlevéltár*gyüjteménnyé kell kifejleszteni, amelyben «mindazon szervezeteknek levéltárai, amelyekben a magyar társa* dalom közössége folyik, azoknak a vállalkozásoknak, egyéneknek iratai, amelyek és akik a magyarság életében fontosabb szerepet ját=szottak», helyeztessenek el. J. terve szerint a most működő egyesü* letek, vállalatok, gyárak és üzemek is 10—15 évnél idősebb iratai* kat ezentúl következetesen bízzák a levéltárra, amely saját költségén vállalja rendezésüket és szakszerű gondozásukat. A terv igen tet» szetős, megvalósítása azonban csak az erdélyi társadalom nagy* arányú anyagi támogatása esetében látszik lehetségesnek. Hiszen a növekvő iratanyaghoz nemcsak megfelelő, egyre bővíthető férő* hely, hanem egyúttal egyre nagyobb tisztviselő* és segédszemélyzet alkalmazása is szükséges. A gazdasági testületek és szervezetek levél= tárai ugyanis — a működő vállalatoknak a 10—15 évnél régebbi irataikra gyakran lesz szükségük s az állandó iratkölcsönzés túl* ságosan nagy feladatot ró a levéltárra — véleményem szerint nem férnek el az eddigi keretekbe. Kívánatos volna, hogy addig is, amíg a gazdasági iratok ilyen mintaszerű védelmére az anyagi lehetősé* gek előteremthetők, az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltára továbbra is folytassa a magyar családi és személyi levéltárak gyűjtését. Végül J. felsorolja az Erdélyi Nemzeti Múzeum Levéltárában őrzött iratgyüjteményeket. Nem tudjuk, kitől származik az irat* csoportok háromféle megjelölése: az 1—5 kötegig terjedő iratok «levelek», a 6—10 köteget kitevők «levelesládák», s csak az ennél terjedelmesebb iratanyag «levéltár». Ezek az elnevezések nem látszanak szerencsésnek, hiszen egyrészt a 9 és 11 kötegnyi iratanyag között kisebb a különbség, mint a 11 és mondjuk 90 kötegnyi között. Másrészt egyes személyek iratai szintén megérdemlik a «levéltár» nevet, ha pár köteg terjedelműek is — nem szólva arról, hogy a «levelesláda» szó könnyen félreértésre adhat alkalmat. E megkülön* böztető jelölés helyett sokkal célszerűbb lett volna, ha J. minden egyes levéltár mellé odatette volna, hogy hány kötegből áll. J. mun* kaja kétségtelenül közelebb vitt bennünket Erdély nagyértékű levél* tára múltjának megismeréséhez, s csak örvendetes lenne, ha meg* valósulnának a J. által fölvetett életrevaló tervek. Bakács István.
