Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - SZEMLE - Miskolczy Gyula: Gross Lothar (1887–1944) / 419–420. o.

SZEM LE 419 levéltár anyagának használhatóvá tételére. Rendetlenül, halomban heverő, a szó szoros értelmében holt anyag feltámasztásáról volt szó. Ebben a levéltártudományi vonatkozásban páratlan jelentőségű munkában, legalább második részében Istványi Géza is részt vett. Katonai szolgálata gátolta abban, hogy az elsőben is részt vegyen; de amint azzal végzett, azonnal bekapcsolódott a munkába. Társai, akik mellette dolgoztak, ma is csodálattal gondolnak hatalmas munkabírására s derűs, nyugodt, bölcsen kiegyensúlyozott kedé= lyére, amely a legválságosabb helyzetekben sem hagyta el, lehetővé tette a legbonyolultabb kérdések megoldását s biztosította a többiek nyugalmát és lelkierejét. Hisszük, hogy a szellem, amely benne élt, nem távozik tőlünk a testtel, amelyet fájó szívvel bocsátottunk utolsó útjára. e—/— Gross Lothar f 1887—1944. «Az udvari levéltárnak kétszázéves fennállása folyamán nem volt Gross Lotharhoz fogható tisztviselője» — mondotta róla elöljárója és munkatársa, egyben barátja és tisztelője. Ez a meg= állapítás rákerült a levéltárnak hivatalból kiadott gyászjelentésére, s valóban, nemcsak Gross tudományos pályatársai, hanem még az egyszerű szolgaszemélyzet tagjai is azzal az érzéssel búcsúztak el nagy halottjuktól, hogy annak korai elhunytával Középeurópának ez a legértékesebb levéltára pótolhatatlan veszteséget szenvedett. Nehéz lenne még egy embert találni, aki hasonló tehetség, képzettség és munkaerő birtokában életét annyira fenntartás nélkül a levéltárügynek szentelte volna, mint Gross Lothar tette. Eletének folyása elválaszthatatlanul egybeforrt pályájával. i887=ben született Heraletzben, Csehországban. Filozófiai tanulmányainak elvégzése után letette az Osztrák Történetkutató Intézetben az államvizsgát (1909), s a következó^évben Alsóausztria levéltárának, majd íoiisben a Házi, Udvari és Állami Levéltárnak szolgálatába lépett, s ott is maradt haláláig. \gj^=hen elnyerte a «Generalstaatsarchivar» címet. Tudós volt, de tudományos munkáját époly kevéssé lehet elválasztani levéltárnok=szeIlemétől, mint érdemeinek szerényen mért elismerését levéltárnoki pályájától. iQ22=ben a középkori történelem és a történeti segédtudományok magántanára lett a bécsi egyetemen, ugyanott i927=ben megkapta a rendkívüli tanári címet, s két évre rá megbízást nyert, hogy előadásokat tartson a levéltári segédtudományokról. Tagja volt az osztrák levéltári tanácsnak, helyettes vezetője a kancelláriai hivatal mellett felállított levéltári hivatalnak, titkára a nemzetközi történettudományi bizottság diplo= máciatörténeti albizottságának. Az osztrák tudományos irodalom= ban jelentékeny szerepet játszott, bár valójában csak erőfeleslegének kis töredékét vonta el erre a célra a levéltári munkától. Főműve, «Die Geschichte der deutschen Reichshofkanzléi von 1559 bis i8oó» i9"5^=ban jelent meg mint az «Inventafe des Wiener Haus=, Hof= und Staatsarchivs» című gyűjteményes mű első kötete. Jellegzetesen levéltárnokamunka, éppen ez a vonása a 27*