Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - SZEMLE - Istványi Géza (1912–1943) / 417–419. o.

SZEMLE 417 munkálatait megindítsa, amivel a magyar történetkutatás bécsi forrásainak módszeres feltárását is lényegesen előmozdította. Ezek= ről a nagyvonalú rendezési munkálatokról azonban önként ritkán emlékezett meg, csak egykori munkatársainak dicsérő szavaiból lehetett megismerni azt a nagyvonalú munkaközösséget, melyet a proveniencia elvének gyakorlati alkalmazása érdekében hívott életre. De Károlyi Árpád nemcsak modern levéltártani szemléletével, hanem emberi nagyságával is kitűnt kortársai közül. A vérbeli levéltárnok igazi önzetlenségével ontotta mindazokra tudásának kincseit, akik hozzá tanácsért folyamodtak. Egy rövid megbeszélés Károlyi Árpáddal élmény és ösztönzés erejével hatott. Együtt örült a kutatóval munkájának eredményén és vele együtt tépelődött akkor, ha forráskutatása zátonyra jutott. Önzetlen támogatásánál talán csak tudós alázatossága volt nagyobb, mely mindenkiben tiszteletet ébresztett emberi nagysága iránt. Szerénysége nem en= gedte, hogy tudományos munkáiról beszéljen, de annál szívesebben szólott a munkáinak alapjául szolgáló levéltári kutatásairól. Gyak= ran egészen belemelegedett ezeknek ecsetelésébe, a forrásokban rejlő események eleven ereje azonban sohasem ragadta el a fantázia színes, de a történeti hűségtől távoleső világába. Előadásában élénk temperamentuma sajátosan eredeti humorral párosult, de érzelmi megnyilatkozásait mindig kiváló ítélőképessége és vaslogikája sza= bályozta. Abban lelte legnagyobb örömét, ha a forrásszövegek összehasonlításával és kritikai elemzésével fedezhette fel az esemé= nyék rejtett fonalait. Ez a művészivé finomuló levéltári műhely= munka Károlyi Árpád tolla útján maradandó értékű eredményekkel gyarapította történeti irodalmunkat. Károlyi Árpád a földi életből való távozása után betölthetetlen ürt hagyott maga után mindazok lelkében, akik őt ismerték és szerették. Nemesszívű tudós alakja emlékükben élni fog mindaddig, míg atyai barátjukat és mesterüket a mulandóság mesgyéjén túli világba nem követik. Jánossy Dénes. Istványi Géza f 1912—1943. 194? április 2Ó=án, munkás életének harmincegyedik, országos levéltári szolgálatának hatodik esztendejében hunyta szemét örök álomra kedves barátunk, pályatársunk, Istványi Géza. Súlyos betegség ragadta el — betegség őt, aki maga volt a megtestesült egészség és erő! — betegség, amelynek alattomos csirái a keleti harctéren, katonai kötelességének önfeláldozó teljesítése közben férkőztek hozzá. Kisgyermeke, fiatal felesége, barátainak hosszú sora gyászolja. Tudós tanárai, munkatársai nehéz lélekkel állnak félbenhagyott életműve, be nem fejezett munkáinak torzója mellett. A magyar történettudomány egyik sokat ígérő fiatal tehetségét búcsúztatja benne, s az Országos Levéltár, amelynek hivatali életé* ben éveken át kiváló buzgalommal és hozzáértéssel vett részt, kegyeletes szívvel teszi sírjára az emlékezés szerény koszorúját. Levéltári Közlemények. 27