Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Ember Győző: A magyarországi építészeti igazgatóság történetének vázlata, 1788–1867 / 345–375. o.

AZ ÉPÍTÉSZETI IGAZGATÓSÁG 375 Az építészeti igazgatóság szervezetén azután a kiegyezésig lényegesen többé nem változtattak. i8Ó7=ben az építészeti ügyeket a kereskedelmi minisztérium hatáskörébe utalták, az építészeti hivatalok további sorsának kutatása már a minisz= térium történetének vizsgálójára vár. Vázlatos összeállításom* mai azonban 1788—i8Ó7=ig terjedő történetüket sem tekint= hetem tisztázottnak, célom csupán az volt, hogy szervezetük* nek alakulásában a fontosabb mozzanatokat kiemeljem. Magá= ról a szervezetről is, továbbá a tisztviselőosztály társadalmi, gazdasági és nemzetiségi viszonyairól, az ügymenetről, általa* ban a hivataltörténetet érdeklő kérdésekről helyes képet csak működésének ismeretében kaphatnánk. Ugyancsak annak alap= ján lehetne és kellene a hivatal jelentőségét megállapítani, bár annyit a szervezet vázlatos képe is mutat, hogy nagyfontosságú, az ország fejlődésében döntő szerepű hivatallal ismerkedtünk meg, amelynek legnagyobb érdemét abban kell látnunk, hogy a kiegyezés korának hatalmas gazdasági fellendüléséhez — Széchenyi elgondolásának megfelelően — a közlekedés fejlesz* tésével az alapokat, megteremtette. Ember Győző.

Next

/
Thumbnails
Contents