Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)
Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Föglein Antal: A vármegyei levéltárak első állandó őrzőhelye / 196–254. o.
A VÁRMEGYEI LEVÉLTÁRAK ÖRZOHELYE 243 volt elég helyisége, a levéltárát ismét külön bérelt házban kellett elhelyeznie. A vármegye i8o8=ban építeni akart. De mert engedélyt nem kapott, megint visszatért az addigi szokás= hoz, s házat bérelt. 374 Végül csak i82Ósban foghattak az épít= kezeshez. 370 Nemcsak sok irat, de a jegyzőkönyvek jó része is elkallódott. 376 i84?=ban készült el a vármegyeház és* ekkor került végre biztos és állandó őrzőhelyre a levéltár, amely az örökös vándorlás, hurcolkodás következtében már csak roncsa volt a réginek. 377 A vármegye i8y6=ban a bethleni járást kivéve, az ekkor létesült Szolnok=Doboka vármegyébe olvadt. A levéltár addigi helyén, a kettős vármegyének is szék= helyévé vált Désen maradt s a vármegyeház földszintjén, három boltozott szobában helyeztetett el. 378 Beszterce vidéke iratait a XVIII. században két helyen, a régebbieket Beszterce város irataival együtt a városi kúriában, egy erre a célra berendezett helyiségben, az újabbakat pedig a városi kancellária szobájában őrizték. Az iratokat már 1770= ben külön esküt tett levéltárnok gondozta, 379 amikor ország* szerte a vármegyei és városi levéltárakat még mindig a nota= rius kezelte. i87Ó=ban a vidék Naszód vidékének jó részével, Doboka és Belsőszolnok vármegyék egyes részeivel egyesítve Beszterce-Naszód néven vármegyévé szerveztetett át, Beszterce várossal, mint székhellyel (1876 : XXXIII. t.=c). A vidék újabb iratai a vármegye új "központi helyiségeibe vitettek át; a régebbi iratok egyelőre helyükön maradtak és csak i886=ban kerültek a vármegye levéltárába. 380 Csik széknek nem volt állandó székhelye. Utóbb Csík= somlyó falu lett a központ. A levéltár állandóan bérházakban nyert elhelyezést, rendetlen halmazban, szekrény, állvány, láda híján. 381 i8o2=ben a Csíksomlyón őrzött levéltár nem egyéb, mint rendetlen irathalom. 382 i82j=ben végre megtörtént az első lépés; a Gubernium i82Q=ben adta ki a tervrajzot. 374 U. o. 182Ó :8??. sz. 375 O. L. Erd. Kanc. 1822: 385. — 1825: 1610, jzo8. — 1826: 85?» 34*9. „ 376 Főglein A.: A vármegyei jegyzőkönyv. Lev. Közi. 1938, 162. 1. 377 O. L. Erd. Kanc. 1843: 5693. sz. 378 Alispáni jelentés, 1880. (1081/1880. O. L. sz.). 379 Illésy J.: Az erdélyi levéltárak i77o=ben. Századok 1904, 457r 4?8. 1. 380 Alispáni jelentés, 1880. (1015/188o.,0. L. sz.) — Zimmermann, F.: íiber Archive in Ungarn. Archív des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde, 1891. 381 Illésy J.: i. m. Századok, 1904, 438, I. 382 O. L. Erd. Kanc. 1802: 2723. 16*