Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)

Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Bittner Lajos: A történetírás és a levéltártudomány / 4–28. o.

18 BITTNER LAJOS kodott. Ezt a dolgozási módot ráadásul a túlhajtott ügyköri rendszer csak még jobban megkövesítette, mert a mestersé= gesen megalkotott osztályok egyes előadókra voltak kiosztva, akik osztályaikat körmükszakadtáig védelmezték és ezáltal min= den észszerű rendezési tervet felborítottak. Ez a rendszer akkor érte el tetőpontját, amikor egy «családi levéltárinak nevezett különálló gyűjteményt alakítottak, amelybe a hazafias, tehát az oknyomozó történetírás felfogása szerint a más osztályokban található, az uralkodóházat bármiféle úton=módon érintő összes okleveleket, könyveket és iratokat áttették. Semmiféle kezdeményezést, ami kívülről származott, figye= lembe nem vettek. Már Lorenz Ottokár,^, az ismert történész, aki i857=től i8Ó5=ig a Házi, Udvari és Állami Levéltár szol= gálatában állott (és egyébként mint levéltárnok nem túlságosan felelt meg), nyilvánvalóan helyesen felismerve, hogy ez a rend= szer elhibázott, i858=ban azt indítványozta, hogy diplomáciai úton megszervezett ankét révén szerezzék be az összes európai levéltárak munkabeosztási tervét. Ennek az ankétnek rend* kívül értékes eredményeit azonban nem méltatták figyelemre, noha alkalmasak lettek volna arra, hogy új utakat nyissanak meg. Mindezeknek a jelenségeknek mélyebb oka abban rejlett, hogy valamennyi tisztviselőben hiányzott a tulajdonképpeni levéltári gondolkozás és szaktudás, hogy egyik sem látott bele a levéltárak keletkezésének és fejlődésének feltételeibe. Ezért bizonyos fokig az oknyomozó módszert terheli a felelősség. Azokat a tisztviselőket, akik tudományosan egyáltalán tevé= kenykedtek, még mindig az oknyomozó történetfelfogás bék= lyója tartotta fogva; forrásaikat tisztára tartalmi szempontokból kiindulva dolgozták fel és nem igyekeztek maguknak számot adni a természetből adódó összefüggésekről, saját tudományos megismerésük kárára is, amely ekkép csak a felszínen mozog= hatott. Az új, fejlődéskutató történetszemléletet, amely min= denekelőtt Ranke Lipót műveiben a XIX. század húszas éveitől kezdve érvényesült, nem méltatták figyelemre. Elmulasztották továbbá, hogy azt a hatalmas haladást, amelyet a történetkutatás továbbfejlődése nyújtott és elsősorban a bécsi egyetemen az Institut für österreichische Geschichts= forschung íS^ben végbement alapítása biztosított, a Házi, Udvari és Állami Levéltár szolgálata érdekében gyümölcsöz* tessék. E történetkutató intézet működését különösen Sickel Tivadarnak a tantestületbe i857=ben történt belépése óta úgy tehet jellemezni, mint a fejlődési gondolat tudatos és követ* kezetes alkalmazását mindenfajta történeti forrás kritikai vizs= gálatára, különös figyelmet fordítva a forrásoknak a kiállító