Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)
Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Bittner Lajos: A történetírás és a levéltártudomány / 4–28. o.
16 BITTNER LAJOS Böhmer Frigyes Jánosnak a saját hazájában sokszorosan hát= térbe szorított barátja és a Regesta Imperii című nagy kiadvány munkatársa révén a levéltár i83?=ban kapcsolatba került a német tudományos élettel is. A rendezési és a lajstromozó munkálatokat ebben az idó'= ben továbbra is az oknyomozó történetírás, eszméi határozták meg Hormayr értelmezésében. Sok rendezési munkát viszont tisztán elbeszélő (referáló) értelemben hajtottak végre. Irány* adók az időrendi egymásután és a pusztán tartalmi szempontok voltak. Ennek folytán a továbbiak során is összekeverték egy= mással különféle hatóságok és levéltári személyek állagait és az iratokat időrendben állították fel. A józan értelem és az újonnan átvett állagok tömege ugyan többnyire nem engedte ennek a levéltárrendezési rendszernek túlságos elfajulását, úgyhogy zárt levéltári testek nagy csoportjai mégis megbon= tatlanul együtt maradtak. Általában meg kell állapítani, hogy az oklevelek esetében az egyes darabok kritikai vizsgálata egészében és nagyjából megfelelt a történetkutatás akkori állá= sának, ez pedig minden bizonnyal Chmel érdeme. O ugyanis állandóan azon fáradozott, hogy érvényt szerezzen a történeti segédtudományok tanainak. Gondja volt a szaktudás elmélyí= tésére, keresztülvitte külön a levéltárra érvényes levéltári vizsga bevezetését, tanszékek felállítását, követelte az osztrák egye= temeken a történeti segédtudományok számára és már i84i=ben utalt a párizsi Ecole des Chartes=ra, ahonnan később Sickel Tivadar pályája elindult. Az akkori levéltárnokok számára egészen új kérdés vető= dött fel azoknak az iratoknak a kezeléséből kifolyólag, amelyek= hez a levéltár a hatalmas és főként iratokból álló levéltári testek, mint pl. a német birodalmi udvari kancellária, a Belgiumot és az olaszországi birtokot kormányzó központi hatóságok álla= gainak átvétele útján jutott. Minthogy az akkori történetkutatás semmiféle irányelvet nem állított fel az iratkezelésre nézve, a levéltárosok itt sok tekintetben sötétben tapogatóztak és ezen a téren is az időrendi beosztás és az oklevelek esetében szokásos regesztaszerű tartalmi feljegyzés rendszerét alkalmazták, elha= nyagolva azokat az ismereteket, amelyek a hatóságok szerveze= téből, az iratforgalomban kialakult gyakorlatból, az iratanyag átadásának módjából és más hasonló körülményekből adódnak. Chmel és egyes más tisztviselők ugyan már többszörösen kísér= léteztek az iratok tudományos megismerése terén és bizony= ságot is tettek kritikai szemléletükről. Chmel iratközléseket is végzett. Mindenekelőtt azonban egy magyar történész, Gévay Antal volt az, aki — sajnos, csak négy évi — működése alatt
