Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945)
Levéltári Közlemények, 20–23. (1942–1945) - ÉRTEKEZÉSEK - Galla Ferenc: A püspökjelöltek kánoni kivizsgálásának jegyzőkönyvei a Vatikáni Levéltárban : a magyar katolikus megújhodás korának püspökei / 141–186. o.
145 GALLA FERENC bízható segéderők közreműködését. Egyébként köteles személyesen lefolytatni az egész ügyet és nem háríthatja másokra, sem titkárára, sem ügyhallgatójára. Ez utóbbiakat azonban, mint hivatali személyzetét, bevonhatja az iratok, jegyzőkönyvek készítésébe és záradékolásába. Az ő kötelessége a tanukhoz intézendő kérdések megszerkesztése, azt nem engedheti át sem a jelöltnek, sem más érdekelt félnek. Tanúnak csak komoly, tárgyilagos, vallásos és a helyzetről jól értesült egyén hívható meg bizalmas úton. A tanukat eskü alatt külön=külön kell kihallgatni. A kérdésekre adott feleleteket lehetőleg a tanuk maguk fogalmazzák meg, ez elősegíti, hogy szószerint kerüljön a jegyzőkönyvbe minden feleletük. A kérdőív kiterjed a püspökjelölt személyére és az üresedés= ben levő püspökség általános ismertetésére. Meg kell győződni a jelölt családi viszonyairól, származásáról, vájjon törvényes házasságban élő katolikus szülőktől született-e, betöltötte=e életének harmincadik évét. Továbbá, hogy hol és milyen ered= ménnyel végezte tanulmányait. Van=e doktorátusa vagy Ieg= alább licentiátusa a hittudományokból vagy az egyházjogból. Milyen egyházi rendfokozatokat vett már fel, milyen egyházi tisztségeket töltött be, volt=e lelkipásztor és milyen eredmény* nyel működött. Meg kell állapítani, hogy egyénisége, jelleme, életszentsége, gondolkodása, külső megjelenése és a világban való forgolódása megüti=e azt a mértéket, amely egy főpásztor számára elkerülhetetlenül szükséges. Az elnök köteles elfogadni azokat az okiratokat, amelyeket a jelölt saját származásáról, felszenteléséről és papi működéséről felmutat. A közjegyzői hitelesítéssel ellátott okmányokat csatolni kell a Rómába fel* terjesztendő iratokhoz. Az elnök, miután a személyi kérdéseket tisztázottnak tekinti, kérdéseket tesz fel a betöltendő püspökség általános helyzetéről (de statu ecclesiae). Tájékoztatást szerez a székváros* ról, a székesegyházról, a püspöki palotáról, a papnevelőről, az egyházmegye terjedelméről, főbb központjairól, a papság szelleméről, a hitéleti viszonyokról, a javadalomról és az üresedés körülményeiről. Végül a pápai konstitúció előírja, hogy a jelölttel tétesse le a IV. Pius pápa által egyházi hivatalt viselők számára előírt hitesküt, utána pedig az aláírt szöveget sajátkezűlegő is írja alá. A szabályszerűen lefolytatott kivizsgálásról vegyen fel jegyző* könyvet, a tanukkaL Írassa alá és miután reávezette az előírt záradékot, a csatolt és darabonként hitelesített okmányokkal együtt terjessze fel Rómába. Hasonló eljárás követendő mindazoknak az apáti vagy