Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Szabó István: A magánlevéltárak ügye / 76–105. o.

96 SZABÓ ISTVÁN ként tekintette, hiszen az említett miniszteri ankét alig egy évvel előbb még azt állapította meg, hogy ,,a családi levéltárak magántulajdont képeznek". Minden okunk megvan, annak feltevésére, hogy a Magyar Történelmi Társulat tévedésben volt s olyan körülmények álltak előtte, amelyek a levéltárakon nyugvó magántulajdon jogát valójában egyáltalában nem érintették. Talán amaz említett régi jogszabályra gondoltak, amely a családi levéltárat a legidősebb testvér birtokába utalta, természetesen fenntartva rajta a család közös jogát, így a családi levéltár valóban nem „egyéni", hanem közös tulajdonnak volt tekintendő, ez a körülmény azonban nem érintette a „magántulajdon" fogalmát. Lehetséges azonban, hogy a választmány előtt az 1723, évi 45, t.-c. lebegett, amely kimondta, hogy az ország köziratai („publica regní acta") — mind országgyűlésiek, mind közigazgatásiak és mind bíróságiak — bárki kezénél, vagyis akár káptalanoknál avagy konventeknél vagy magán-családoknál legyenek és az ország közállapotát érintik, egy éven belül a törvénycikk által felállítani rendelt „Archívum Regni" őrének kezéhez juttattassanak, Nem tekintve azt, hogy e rendelkezésnek a törvényben nincs szankciója és hogy a szóbanforgó „Archívum Regní" csak évtizedek múlva valósult meg, a törvény idézett szavai semmiesetre sem vonatkoznak arra, hogy a magánlevéltárak egészükben az állam kezére adandók. A törvény nyilvánvalóan olyan iratokat kívánt az említett „közírat" fogalma alá vonni, amelyek ma a „hivatalos irat" neve alatt szerepelnek, vagyis amelyek közhatósági szervek működésében jöttek létre. Biztosabban lehet következtetni arra, hogy a Szilágyi Sándor által foganatosítandók gyanánt említett kultuszminiszter! intézkedések valószínűleg az Országos Levéltár folyamatban levő felállításával függtek össze, végeredményben azonban a helyzet e tekintetben változatlan maradt s a családi levéltárak fennmaradásának biztosítása és általában viszonyaink szabályozása érdekében hatékony lépések nem tétettek, A kérdést tudományos szervezetek és tudósok részéről azóta ismételten felvetették. Az 1885. évi történeti kongresszuson Thallóczy Lajos, mint a kongresszus I, osztálya A, alosztályának előadója, az egész országra nézve levéltár-statisztikai felvételt sürgetett. Reámutatott, hogy a kisebb családi levéltárak évről-évre pusztulnak, a nemesi középosztály hanyatlásával kótya-vetyére kerülnek s külföldről kell drága pénzen hazaváltaní. A