Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Jánossy Dénes: A modern aktatermelés és a levéltár / 43–55. o.

A MODERN AKTATERMELÉS ÉS A LEVÉLTÁR 53 kutató nagyközönségnek igényeit kell esetleg a múlt századokra visszamenőleg kielégítenie. Ugyanez áll továbbá a közjogi természetű ügyek anteaktáínak kikeresésére, amelyek az ügy természetéhez képest messze múltba vezethetnek vissza, vagy például az olyan elvi jelentőségű közigazgatási vagy magánjogi vonatkozású rendelkezésekre is, amelyeknek gyökerei gyakran a múlt századok dikasztériumainak anyagában keresendők. Azok a határvonalak tehát, amelyek az állami organizmus átszervezésének nagy szakaszainál kétségkívül megállapíthatók, legfeljebb közigazgatástörténeti alapon állíthatók fel. Ilyen például az 1723-ban felállított helytartótanács, a 48-as miniszteriális rendszer, az abszolút korszakban működött helytartóságok, a 60-as évek elején visszaállítottt helytartótanács, majd az 1867-ben újra felállított miniszteriális rendszer szervesen összefüggő sorozata. Azonban aligha vitatható, hogy ezen egymásból keletkező központi hatóságok, illetve azoknak regisztratúrái a történetkutatás szempontjából olyan organikus egésszé kapcsolódnak össze, amelyek az államhatalom életmegnyílvánulásainak folyamatos vizsgálatánál mindig sorra szemügyre veendők. Valamint az emberi élet folyamatában, úgy az államélet bonyolult mechanizmusában sem lehet fennakadás. Ha változnak is az egyes kormányrendszerek bürokratikus szervei, e változás nem jelenti azt, mintha a régi és új hatósági levéltárak közti hajszálerek, azaz a megszűnt hatósági szerv regisztratúrájából való, de az új ügyvitelhez is nélkülözhetetlen anteakták nem figyelmeztetnének a múlt és jelen közti felbonthatatlanul szerves összefüggésre. Az újkori államiratokat őrző közlevéltárak irattömegei tehát lényegüknél fogva szervesen folynak egymáson keresztül — egészen a mai modern közigazgatásba, miért is legfeljebb levéltártechnikaí szempontból látszanék indokoltnak az a vélelem, mintha azok nagyobb korfordulők idején véglegesen lezárulnának, azaz „történeti levéltárrá" válnának. Az első tekintetre valóban úgy látszik például, hogy a bécsi házi-, udvari és állami levéltár az osztrák-magyar monarchia romjain felépült osztrák köztársaság kormányszerveivel minden kapcsolatát elvesztette. De ez csak látszat, mert a volt udvari hivatalok és a volt közös külügyminisztérium iratanyaga — legalábbb is az osztrák