Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - SZEMLE - Berlász Jenő: A községi levéltárak állapotáról / 526–537. o.

536 SZEMLE ankétokra, végtelenbe nyúló tárgyalásokra ebben az esetben nincs szükség s nem kellenek előteremthetetlen anyagi eszközök sem. Mindössze egy szakemberek által szövegezett s a belügyminiszter, mint legfőbb közigazgatási hatóság által kibocsátandó rendelet kellene, amely elsőrendű kötelességévé tenné a jegyzőknek az irattár minden darabjának (az ú. n. „hasznavehetetleneknek" is) gondos megőrzését, valamint, a bíráknál vagy a régi községházi padlásokon kallódó irományoknak a jegyzőségi irattárba való bekebelezését, egyszersmind azonnali hatállyal eltiltaná a selejtezést s utasítást adna az írat- és könyvanyag száraz, tiszta helyiségben való célszerű raktározására. 2, Az anyag bíztonságbahelyezése után a következő logikus lépés a rendezés és leltározás lenne. Itt kétségtelenül nagyobb nehézségek leküzdésével kell majd számolni, de a feladat szerencsés megoldása korántsem lehetetlen. Az ezzel kapcsolatos Összes felvethető kérdések két gyüjtőkérdésben foglalhatók össze: a) miként biztosítható a korszerű levéltártudományi elvek érvényesülése a rendezésben és leltározásban? b) hogyan vihető végbe gyakorlatilag a munka? Ami az elsőt illeti, e tekintetben ismét ugyanaz a módszer lenne választandó, amelyet fentebb az iratanyag megmentése tárgyában körvonalaztam, A szakhatóságnak ki kellene dolgoznia egy szabályzatot és azt közigazgatási úton miniszteri rendelet formájában a jegyzőségekhez eljuttatni. Fontos, hogy ez a szabályzat a tudományos követelmények mellett, ne tévessze szem elől a valóságos helyzet vázolt jelenségeit: röviden, tömören, érthetően és a primitív irattári viszonyokhoz igazodva adja meg a szükséges utasításokat, mintákat. Más szóval ne legyen akadémikus, hanem praktikus. Ezek a szempontok természetesen csak úgy érvényesülhetnek, ha a szakhatóság előbb tiszta, határozott képet nyer a községi levél- és irattárak általános helyzetéről. A gyakorlati kivitel nem ilyen egyszerű. Itt már sok javaslattal lehet előállni: kik, milyen módon, mennyi idő alatt végezzék el a munkát. Minderről helyszíni szemléken szerzett tapasztalatok alapján lehet majd vitatkozni. Sőt, ha a nézetek összeegyeztethetők nem lesznek, a helyi viszonyokhoz mért többféle eljárás alkalmazásától sem lesz szabad visszariadni. Nézetem szerint a rendezéshez és leltározáshoz szükséges munkaerő, különösen a nagyobb körjegyzőségekben ma is rendelkezésre áll; a határozott feladatkör nélküli ú. n. szociális kisegítők a legtöbb helyen nem nélkülözhetetlenek az adminisztrációban és így akadály nélkül beállíthatók lennének a munkába. Szisztematikus, ökonomikus munkával egy év alatt a barcsi járásban a legnagyobb községi irattárak is rendezhetők és leltározhatok volnának, Természetesen a siker csak abban az esetben volna biztosítható, ha a rendelet végrehajtása ko-