Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - SZEMLE - Berlász Jenő: A községi levéltárak állapotáról / 526–537. o.

SZEMLE 535 viszonyait vázolni. S ha kiegészítésképen még megemlítem, hogy a jegyzők egyértelmű kijelentése szerint, sem tudományos, sem más célzattal soha sem hivatal (pl, a vármegyei levéltár), sém magánszemély nem érdeklődött a községi irattár anyaga iránt, s néhány bírósági kölcsönzéstől eltekintve, soha iratokat vagy másolatokat nem adtak ki, teljes mértékben meg lehet érteni, hogy a községi vezetők mindmáig egyáltalában nem tulajdonítanak fontosságot a gondjukra bízott irattárnak s veszni hagyják azt, mielőtt levéltárrá érhetne. Ezért nincs iratgondozás és rendezés, ezért nem pazarolnak munkaerőt és munkát az irattárkezelésre. IV. Megismertetve a szimptómákat, le kell vonnom tapasztalásaim következtetéseit is. Előadásom főtanulsága s egyszersmind kategorikus imperatívusza ez: itt az ideje, hogy pozitív intézkedések történjenek a községi írat- és levéltárak megmentése érdekében. Az ismertetett nagymérvű pusztulás a megindítandó védelmi akciónak nem lehet akadálya, ellenkezőleg indítéka kell hogy legyen. Ha némely járásokban a XVIIL század és a XIX. század első felének anyaga az eddigi érzéketlenség miatt nagyrészt elveszett, legalább a kiegyezés utáni és a jelen századi irományok kerüljenek biztonságba. Ezt kívánja mindenekelőtt a történettudomány érdeke. Az 1867-től 1914-ig terjedő, mélyreható átalakulásokban oly gazdag korszak életének vidéki eseményei, jelenségei, alkotásai, a községi irattárakban felhalmozott anyag ismerete nélkül sohasem lennének pontosan, határozottan rekonstruálhatók. Se szeri, se száma azoknak a történeti kérdéseknek, amelyek részleteikben ma még ismeretlenek előttünk; a századforduló sokágú, agríkultúrális reformtörekvései, a jobbágyság gyakorlati lassú felszabadulásának folyamata, a nagyipar és világkereskedelem, a vasúti közlekedés megindulásának vidéki hatásai, aztán a falusi közigazgatás tevékenysége, a települések változásai (ki- és bevándorlások), az írás-olvasás elterjedése, a nyelvi, nemzetiségi, vallási viszonyok alakulása s még számtalan más fontosnál fontosabb probléma. De a csupán történelmi szempontokon túl, szoros értelemben vett gyakorlati érdekek is az irattárak megmentését és konzerválását parancsolják. Csak egy példát említek. Ki tudja, mekkora jelentősége lesz — miként illetőségi és állampolgársági szempontból már ma is van — a multszázadvégí és jelen századi adófőkÖnyveknek s hasonlókép sok más kimutatásnak és jegyzőkönyvnek? De miben álljanak a szükséges pozitív intézkedések? Nem vagyok hívatva rá, hogy ezeket végérvényesen meghatározzam. Csupán esetleg majdan mérlegelés tárgyát képező néhány megjegyzést akarok tenni, 1. Az első, legfontosabb teendő — nézetem szerint — az iratpusztulás és az iratpusztítás folyamatának megállítása lenne. Ennek elérése egyáltalán nem problematikus; ídővesztő