Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - SZEMLE - Tóth András: Az új olasz levéltári törvény / 518–526. o.

524 SZEMLE levéltári anyag őriztetik." A prefektus a jelentést átküldi az illetékes levéltári főintézőségnek. Az állami levéltári főintézök, miután az iratanyagot történelmi és politikai jelentőségük szempontjából átvizsgálták, a levéltár egészére vagy részére megállapíthatják a „különös fontosságot" s a belügyminiszter előzetes hozzájárulása nélkül is kimondhatják az elidegenítési tilalmat, A levéltári anyag felett elidegenítés esetén a belügyminisztérium hat hónapon belül elsőbbségi vételjogot gyakorolhat, ingyenes átruházás esetén az árat szakértő állapítja meg. A főíntézőnek a magánlevéltárakkal szemben hozott említett határozatai ellen fellebbezésnek van helye a belügyminisztériumhoz, amely a levéltári bizottság meghallgatása után dönt és döntése ellen jogorvoslatnak sem közigazgatási, sem bírói fórumok előtt nincs helye; A 24. §. a különös fontosságúnak nyilvánított magánlevéltárak örökléséről rendelkezik s kimondja, hogy e levéltárak tulajdonjoga az örökösök közül csak azokra száll át, akik a tulajdonos családjához tartoznak, hacsak az örökhagyó másként nem rendelkezett, A következőkben elrendeli a törvény, hogy magánlevéltárakat, bennük elhelyezett egyes iratokat, valamint semminemű történeti fontosságú iratot az olasz királyság területéről kivinni nem szabad. Erre csak a belügyminiszter adhat engedélyt, a levéltári bizottság véleményének kikérése után. A minisztériumnak azonban joga van a kivitelre szánt magánlevéltárat hat hónapon belül a kivivő által bejelentett áron megvásárolni. Ez az ár azonban nem lehet magasabb a kiviteli hivatal {jelen esetben a levéltárügyí bízottság) által megállapított becsértéknél. A levéltár belföldi átruházása esetén a tulajdonos személyében beálló változást kötelesek a felek — ha az ügylet közjegyző előtt köttetett, a jegyző is — az illetékes levéltári főintézőségnek bejelenteni, A proveniencia elvnek teljes diadalra juttatásával ebben a paragrafusban mondja, ki a törvény, hogy a magánlevéltárak egyes sorozatait megbontani nem szabad, azok tehát szerves egységükben őrzendők s hogy az elidegenítésnek csak az országon belül van helye. Nagyjelentőségű jogelvet mond ki a következő (27.) paragrafus: ha valamely magánlevéltár veszélyben forog, a belügyminiszter a királyi levéltári bizottság meghallgatása után elrendelheti a területileg illetékes állami levéltárban való letétbe helyezését. Folyóiratunk más helyén olvashatjuk, hogy milyen előzmények után születtek meg az 1939-es olasz törvény e rendelkezései. Ugyanott részletes bepillantást nyerhetünk arról is, hogy a kérdés elintézése terén mit tettek eddig a külföldön s hogy milyen tervek vannak jelenleg megfontolás alatt és döntés előtt. Magyarországon sem újkeletű ez a probléma, már a hatvanas évektől kezdve szó van róla.

3 Az olasz meg2 Szabó István: A magánlevéltárak ügye. Lev. Közi. XVII!. (1940—1941.) évf. 76—105. 1.