Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - SZEMLE - Tóth András: Az új olasz levéltári törvény / 518–526. o.

SZEMLE 521 vei kapcsolatban kerül a család őrizetébe, magának a családtagnak vagy az örökösöknek át kell adniok az államnak. Figyelemreméltó rendelkezéseket ír élő a 13, §. is: a területileg illetékes levéltári főintéző feladata, hogy lehetővé tegye mindama közhivatali eredetű vagy egyáltalában történeti értékű iratoknak kisajátítását, melyek magánfelek kezében vannak, ha ezeket árúba bocsátják, vagy árúba készülnek bocsátani, vagy ha rendes őrzőhelyükről bármi módon elkerülnek és megtekintésük lehetősége veszélyben forog; meg keli állapítania továbbá, hogy közhivatalnokok, közmegbízást viselők vagy közérdekű tevékenységet folytatók halála után maradtak-e nála köziratok s gondoskodnia kell beszolgáltatásukról; végül — ha az utóbbi esetben szükségessé válik — gondoskodnia kell a bírósági eljárás megindításáról. A főintéző szükség esetén bevonhatja eljárásába a prefektust vagy a polgármestert. Ügy látszik, hogy a most tárgyalt 9—13. §.-ok rendelkezései nem nyerték meg teljes mértékben az olasz levéltári körök tetszését. Signoreili említett tanulmányában kifogást emel ezek ellen az „integrális" intézkedések ellen, mondván, hogy így — a fiatalabb íratok beszállításával — az állami levéltárak adminisztratív-igazságügyi segédhivatalokká süllyednek le, annyira igénybe fogja őket venni ezekből az iratokból másolatok kiadása. A közjegyzői irodák iratanyagára vonatkozó rendelkezések helyességét azonban elismerte, Kiemeli, hogy Olaszország egyes városaiban — így Firenzében, Triestében, Rómában stb. — a közjegyzői iratokat már az állami levéltárak őrzik; másutt viszont még mindig az egyes közjegyzők irodájában vannak- A tudományos kutatók tehát nem tudhatják, hogy mit hol kell keresniök. Az új rendelkezések viszont lehetővé teszik, hogy a tudományos élet szinte kész anyagot kapjon kézhez az újonnan szervezett állami levéltárakban. Hasonlóképpen elismeri a tudományos kutatás érdekeinek védelmében a hozzáférhetetlen vagy helytelenül megőrzött iratanyag kisajátíthatására vonatkozó intézkedéseket is. A törvény negyedik cikkelye az állami levéltárakban elhelyezett iratanyag nyilvánosságának nagyhorderejű kérdését szabályozza. Kimondja a törvény alapelvként, hogy az íratok nyilvánosak, vagyis korlátlanul használhatók, kivéve a következő eseteket a) ha az irat az 1870. évnél újabban kelt s a külpolitikára vonatkozik, vagy belső igazgatásra tartalmaz bizalmas jellegű adatokat; b) 70 évnél újabb büntetőperek és c) 30 évnél újabb közigazgatási iratok és végül d) az állami levéltárakban letétként elhelyezett és 50 évnél fiatalabb magánjellegű iratok. A közlési tilalom, alól azonban a belügyminiszter a levéltári bizottság véleménye alapján felmentést adhat. Nem vonatkozik a tilalom a letétbe helyezett iratanyagra akkor, ha olyanok óhajtanak abba beletekinteni,