Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - IRODALOM - Varga Endre: Riche, Jacques: Les Archives du Maroc. Archives et Bibliotheques. 1936. No. 4. 254–265. pp. / 500–502. o.

500 IRODALOM ránkmaradt tekintélyes levéltára, egész Középeurópa gazdasági kapcsolatait megvilágító értékes anyagával. A kutatás számára a múlt század végén F, Kogler igyekezett használható állapotba hozni: a lehetőséghez képest teljesen helyreállította az iratok eredeti rendjét, részletes jegyzéket készített hozzájuk s azt rövidebb formában közzé is tette. Mikor aztán az iratanyag 1926-ban a bolzanói (olasz) állami levéltárba került, G. Canali újabb rendezést hajtott végre: a regisztrálást részletesebbé tette, sőt a Kogler-féle csoportosításon is változtatott a hivatalos használat érdekében — sajnos, nem közli, hogy ezen az eredeti rend tökéletesebb helyreállítását kell-e érteni vagy sem. Mindenesetre maradtak így is szorosan oda nem tartozó iratok a magisztrátus levéltárában, pl különböző vallásos társulatok és intézmények számadáskönyvei, környékbeli egyházi urbáriumok, a legeltetési jogra vonatkozó, magántermészetű iratok stb. A levéltár fő tömegét és legértékesebb részét azonban a magisztrátus igazságszolgáltatási és adminisztratív aktái alkotják (II. József idejétől, reformjaitól fogva külön íktatókönyvekkel); említésre méltók továbbá a magisztrátus privilégiumaira, választására, kiadásaira, a bolzanói kereskedő-testületre stb. vonatkozó iratok. S mindezen felül a külföldi kutató különös érdeklődésére tarthatnak számot a vásárokról szóló jelentések, különböző kimutatások az árakról, vámokról, hitelügyről, nemkülönben azok a könyvek, amelyekbe minden kereskedőnek be kellett írnia nevét és lakóhelyét, aki a bolzanói vásárokra jött. Weümann Imre. Rí che, Jacques: Les Archives du Maroc. Archives et Bibliothéques. 1936. (No. 4.) 254—265. 1. Európai értelemben vett irattárakról és levéltárakról Marokkó területén csak 1912-óta lehet beszélni, amikor — mint ismeretes — Mulej Haíid szultán a francia protektorátust elismerni kényszerült. Azóta a közigazgatás, annak bizonyos alsóbb tagozataitól s a körülhatárolt jogkörű szultáni udvari hivataloktól eltekintve, a mindjobban kiépülő, újabb és újabb szervekkel gyarapodó francia bürokrácia hatásköre alá vonódik, mely azonban az állam formális önállóságát továbbra is fenntartja. Marokkó levéltárügye az ország politikai szerkezetének e kettősségét tükrözi vissza. Már 1913-ban felmerült a terv egy központi gyüjtölevéltár létesítésére, mely az említett kettősségnek megfelelően két osztályból állott volna: az egyik (section historique) a protektorátus előtti kor dokumentumait-, a másik (section administrative) a megszálló francia hatóságok iratanyagát fogadta volna magába. Különböző akadályok miatt a terv nem valósult meg s a mondott cél elérésében lényeges javulás — de bizonyos fokig más irányban — csak a világháború befejeződése s Marokkó pacifikálása után következett be. Az 1926. november 1-én