Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Fekete Nagy Antal: II. Rákóczi Ferenc fejedelem levéltára / 441–455. o.

444 FEKETE NAGY ANTAL véltárnokok gondja és őrizete alatt maradtak ugyan, de elkülönítve. A gazdasági iratokat pedig 1709, augusztus 20-án Baross Miklós vette át gondozásra Kéry János le­véltárnoktól; ez utóbbiak 2 cistulában és 3 boroshordóban voltak elhelyezve, jegyzékelve. 17 A levéltár előbbi részé­ben külön sorozatba rendezték a családi vonatkozású ira­tokat és ismét külön állították fel és elenchízálták a hadi és belkormányzatí iratokat, valamint a diplomáciai levele­zéseket. A politikai iratok töredékes lajstroma, melyet 1706-ban készítettek, fenn is maradt. 18 A politikai iratok­nak ezen felül volt még egy csoportja, mely nem tartozott az említett levéltárnokok őrizete alá. Ezek voltak a felke­lés kapcsán keletkezett bizalmasabb természetű iratok: le­veleskönyvek, külföldi fejedelmeknek, azok követeinek, valamint a hozzájuk akkreditált magyar követeknek a le­velei, jelentései, a hadvezéreknek a fejedelemhez intézett levelei és az elődeitől örökölt politikai íratok, Ezek alkot­ták az ú. n, titkos levéltárat, amelyet a fejedelem felügye­lete alatt és segítségével titkára, Beniczkv Gáspár őrizett és rendezett, A leveleket a levélíró szerint vagy tartalmi csoportosításban csomagolták össze, ráírva a csomagra illesztett és átkötött cédulára a rövid tartalmat, Ez a ren­dezés, amelynél a fejedelem sajátkezű írása is gyakran felismerhető, 1709-től 1710-ig tartott. Az íratok, amelyek­nek három jegyzéke is maradt, két sorozatba és 8 capsába foglalva, 27, illetve 225, összesen tehát 252 csomagot tet­tek ki. 19 A nagyarányú rendezést, mely a végén együtt tartott a folyóügyek iratainak keletkezésével, a felkelés ügyének lehanyatlása megszakította. Amikor már elkerülhetetlen­nek látszott a vég és Rákóczi, a Nagy Péter orosz cárral való találkozás végett elhagyta az országot, gondja volt levéltára megmentésére is, ismerve annak roppant magán­jogi és ekkor még nagyon veszedelmes politikai értékét. A fejedelem parancsára Krucsay István, a fejedelem titkára és Tomasov&ky, Siniavski belzi palatínus titkára, mind­azokat a leveleket, iratokat és levelezéseket, amelyeknek szerintük valami értékük volt, külön választották és jegy­17 0. L., Jeszenák Itár. N. 1078. C. 18 Arch. Rákóczianum I. XI, 1. Lajstromát 1. u. ott 1—38. í. Az iratok ebben a rendezésben nem maradtak fenn, hanem azokat^ tekintettel különböző természetükre, utóbb részben a birtokjogi ira­tok közé osztották be és lajstromozták. 19 L, a politikai iratok ismertetését.

Next

/
Thumbnails
Contents