Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: Irattár és levéltár / 17–42. o.

34 SINKOVICS ISTVÁN levéltárak viszonyát, A beérkezett feleletek jóformán mindenfelé ugyanazt a határozatlanságot, az elméletnek és a gyakorlatnak ugyanazt a tétovázó eltérését áruljak el, mely 20 évvel előbb a német birodalom városi levéltáraiban érezhető. Több országban (Anglia, Belgium, Csehország, Dánia, Jugoszlávia, Lengyelország, Lettország, Poroszország, Portugália, Spanyolország) vagy egyáltalán nincsen előírás a levéltárhatárra, vagy egészen általános természetű (pl. néhány év múlva, mikor az iratok már nem szükségesek, az irattermelő hivataloktól függ, az irattárban már nincsen hely stb.). A levéltári anyag határéve, határideje vagy az irattár kezdő éve mint a hivatali iratőrzés elválasztó vonala országonként más és más: Belgiumban 1830, Spanyolországban a XIX. század első fele, Hollandiában a század közepe, Luxemburgban 1880, Ausztriában, Litvániában 1918. Sőt még ugyanabban az országban is nagy eltéréseket mutat a határvonal. Dániában pl. általában az 1850—60-nál idősebb írásos anyag van levéltári kezelésben, vannak azonban irategységek, amelyek 1875-ig (hadügy), 1885-ig (külügy) engedték át irataikat, sőt egyes minisztériumok (belügy, igazságügy) csak 1—2 évig tartják irattárban az ügyintézés során létrejött iratévfolyamokat. Az országok nagyobb csoportjában azonban pontos rendszabályok írják elő, hogy mennyi idő múlva szolgáltatják be a hivatalok levéltárérett iratanyagukat a levéltárak őrzésébe. Az időtartam, ameddig a folyóügykezelés közvetlenül kezelheti irattermését, 1 és 50 év között ingadozik, leggyakoribb a 10 éves határ és több helyen fordul elő a 30 év is. Szovjetoroszország hivatali gyakorlatában 10 évvel az elintézés után kerül sor az iratok helyváltoztatására, de ez a határ rugalmas: a levéltárakkal történt megállapodás alapján még — ez azonban már a végső időpont — 15 évig maradhat az iratanyag a hivatal kezelésében, Az iratok átadásának idejét rendszerint az ügyintézés során kialakult gyakorlat határozta meg, s ebben nagy szerepe volt a jogi elévülésnek is. Az iratanyagot a jogéletben rögzített hosszabb-rövidebb időtartam elteltével szabályszerűen megselejtezték, és ezután már semmi akadálya nem volt annak, hogy a megmaradt íratok a levéltárba kerüljenek. Csehországban a belügyminisztérium egyes osztályai a különféle elévülési időt figyelembe vevő előírás szerint 50—30—20—10—5—3 év elteltével szolgáltatták be irataikat, Baden-ben pedig az országos levéltár a természetéhez igazodóan 5—10—15—