Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Wellmann Imre: Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század-eleji kormányhatóságokban / 250–303. o.

RENDI ÁLLÁS ÉS HIVATALI RANG 295, íól, a király kegyéből felemelkedettek s a régi, nagy családok közti szakadék elegyengetéséről van szó. Az első időben még maga a király teszi zsinórmértékké az 1687: 10. te,-et az országbárók s a titkos tanácsosok sorrendjének kijelölésekor. Alig két év múlva már a kancellária is tagadásba veszi, hogy ezt a törvényt a helytartótanácsra lehessen vonatkoztatni (mintha bizony a főpapok sorrendjét az új dícasteriumokra való tekintettel szabta volna meg valamilyen törvény), Immár a senium az uralkodó csillagzat az új központi hivatalok életében; törvény, szokás csak akkor kerül szóba, ha kapóra jön, csak arra jó már, hogy előráncigálják, ha a ,,király szolgálatának" vagy a ,.közjónak" történetesen ez felelne meg jobban, A grófok és a bárók háborúságában — melyet csupán a rendi társadalom hagyományai alapján lehetett helyesen megítélni -— így hivatkozik a kancellária br. Révay Péter példájára. Révay formailag az idézett törvénynek {tehát az udvari gyakorlattól módosított országos szokásnak) köszönhette elsőségét a főispánok sorában; de megelőzte volna nem egy társát az íratlan hagyomány szerint, családja régiségénél fogva is, hiszen újdonsült grófokénál jóval előkelőbb: ősi báró-családból származott, A példa tehát, közelebbről megnézve, csak látszólag tanúskodott a seniumrendszer feltétlen uralma s a grófok és a bárók egyenlő rangja mellett, Révay mögött valójában a törvény s az íratlan szokás állott, ezen az alapon pedig Zichynek Meskó elé kellett volna kerülni, hiszen főispán volt s családjának grófi rangja jó négy évtizeddel tekintheiett vissza nagyobb múltra Meskó báróságánál. Ellenfele nyilvánvalóan maga sem kérkedett főnemességével, különben már a helytartótanács felállításakor tiltakozott volna az ellen, hogy Szörény, a köznemes címzetes püspök mögé ültessék, — ezt azonban nem tette meg. így aztán egészen különös helyzet állott elő, mikor a királyi szó a seniumra hivatkozva Meskónak juttatta az elsőbbséget — Zíchyvel szemben, akit Szörény önként előbbvalónak ismert el. A Szörény—Meskó—Zichy sorrend, a seníum érvényesítése ebben az esetben egyértelmű volt az ország szokásának feje tetejére állításával: a rendi hagyomány csak fordított sorrendet tudott elképzelni, a grófot (kivált, ha főispán volt) az újdonsült báró, s mindkettőt a címzetes püspök előtt. Ebből is látható, milyen kavarodást okozhatott a seníum rendszere a régtől