Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)
Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: Irattár és levéltár / 17–42. o.
28 SINKOVICS ISTVÁN gok (pl. a számvevőségek), amelyeknek iratai nem is érték el a levéltárérettség fokát, hanem teljesen a hivatali használhatóság, a jogi elévülés mértékével mérve életkorukat, időről-időre papírmalomba jutottak. 29 A magyar kamara történetében jól kivehető a kétféle irathatárolási szempont szembenállása. A levéltárhivatal a szűkhatárú levéltári felfogást képviselte: ,.irattári" anyag, akármilyen régi is, nem tartozik a levéltárba; ha kényszerűségből, a levéltári érdekek figyelembe nem vételével befogadott is időben távolabb eső állagokat, ezeket egészen külön őrzi; az irattári jellegű iratokkal járó irattári munka a levéltár tisztviselőit igazi feladataiktól vonja el. Az irattár viszont az időhatár elvét vallotta: a régi anyag számára nincsen férőhelye; kezelése akadályozza a folyamatban levő ügyek intézését; az új irattermés elhelyezését nem tudja kellő módon biztosítani; minden 10. évben vegye át a levéltár a 10 évet meghaladó korú iratokat egészükben, válogatás nélkül. A két testvérhivatal vitája nem dőlt el jobbra vagv balra, a rendi világ végéig sem, természetes *ehát, hogy egyre nehezebb lett a levéltári és irattári érdekhatárokon kívüleső iratanyag sorsa, Ha magában az irattárban is — a kamara ügyforgalma néha egy évtized alatt 100%-kal emelkedett — volt idő, hogy az iratcsomókat két sorba állítva, vagy csak a földön tudták elhelyezni, egyes levéltári érdekű, de a levéltár által be nem" fogadott iratok őrzése, kezelése még nagyobb nehézségeket jelentett, így pl. megszűnt kamarai hatóság iratai a kamarai épület harmadik emeletén porosodtak, pusztultak, teljesen elhanyagolva. Ismételten felvetődött tehát a gondolat, hogy a levéltár és irattár mellett a gazdátlanul maradt írásos anyag számára harmadik hivatalt állítsank fel, külön feladatokkal. Ez lett volna az ú. n. régi irattár (antíqua regístratura), amely akkoriban — mint láttuk — a hivatali gyakorlatban igen elterjedt megoldás volt, Megvalósulása esetén kiegyenlítette volna az irattár és levéltár ellentétét és lehetővé tette volna a jogi és az időhatár fenntartását egy hivatal írásos anyagában, az iratokhoz kapcsolódó különféle rendeltetésű hivatalok külön-külön érdekeinek feláldozása nélkül. A terv azonban először anyagi okokon feneklett meg, másodszor pedig a hivatali elintézés során évekig járt hívatalról-híyatalra, míg időszerűtlenné nem 29 Herzog J.: i. m. Lev. Közi. VI. (1928.) 21., 22. 1.; Ember Gy.: i. m. 170. 1.; Sínkovícs L: í. m. Lev. Közi. XVII. (1939.) 123. 1.
