Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Wellmann Imre: Rendi állás és hivatali rang a XVIII. század-eleji kormányhatóságokban / 250–303. o.

RENDI ÁLLÁS ÉS HIVATALI RANG 277 címet viselt, örökös jószágokkal is bírt több király adományából, s azért ő is ,,igaz és századoktól fogva örökös fia a hazának".

69 Ez a jöttment-szemlélet, melyben a grófság a régmúlt időkbe visszavetítve is mint puszta titulus, a velejáró örökös jószágok pedig egyedül királyi kegy gyümölcseként jelennek meg, mindennél világosabban mutatja, hová süllyedt a főnemesség értéke a hajdani nagyurak idejétől a címekben tobzódó barokkig lefolyt évszázadokban. Egyöntetűség helyett, közelebbről tekintve, így mutatja szinte a „bellum omnium contra omnes" képét a főrangúak sokrétű társadalma. A számban megfogyott, de dicső elődeik ősi hatalmát örökjogon annál féltékenyebben őrző nagyurak harca ez az újonnan, Habsburgok kegyéből felkapaszkodott címzetes főnemesek ellen; lenézik és semmikép sem akarják maguk közé engedni őket, annál kevésbbé maguk elé, ülésben és szavazatban, még ha királyi adományból főispán vagy királyi tanácsos méltóságával páváskodnak is. A fejlődés iránya azonban a címükbe kapaszkodó homo novus-oknak kedvez, az uralkodó is kegyelt hívei mellé áll, s az udvari gyakorlat példaadó erejével az egységes főúri rend illúzióját gyökerezteti meg a barokk közvéleményben. Mint minden külsőségekhez igazodó általános szabályozás, ez is merev, formális kategóriák Prokrusztesz-ágyába gyömöszöli az élet sokféleségét: a grófot mechanikusan a gróf, a bárót a báró mellé helyezi, tekintet nélkül rangjuk eredetére. Az ősi hagyományokon nyugvó országos szokás érzékeny csorbát szenved ezzel; immár csak e két egymásra következő mesterséges tagozaton belül rendezheti — a viselt tisztség s a család régisége szerint — a mágnások egymásutánját.

70 A főurak sorrendjének rendkívül bonyolult problémáü9 ,,, . . famíliám meam regnante adhuc rege Béla quarto titulo Comitum insignitam . . . unde non qua in dicto Comítatu hypothecaríus, sed qua verus et haereditarius a saeculís Patriae filius, nee ob familiae antiquitatem, nee jus in regno haeredítarium íisdem caedere (!) debere." Szent-Iványi kérvénye, Conc. exp. 1724. febr, 70., v. ö. uo. 1721. jan. 40. 70 „Promiscue" tehát semmikép sem következtek egymás után a mágnások, hanem előbb a grófok, élükön az 1687: 10. tc.-ben fel nem sorolt tisztségek viselőivel, utánuk a bárók hasonlóképen. Ezért ült Szent-Iványi, mint a baronatusok közé nem tartozó királyi táblai bárói méltóság viselője, a mágnások báró-csoportjának élén az 1721-i pozsonyi concursuson („sessionem . . . eidem ., . post Dominos Episcopos nimirum et Comites omnes alios ante Barones designatam occupando"). Conc. exp. 1724, febr. 70.