Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)

Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Ila Bálint: A dézsma adminisztrációja / 223–249. o.

A DÉZSMA ADMINISZTRÁCIÓJA 237 bíráját, mégha szegény is az, és ne válasszon magának önkényesen bírót a leggazdagabb jobbágyok közül. Igyekezzék munkáját gyorsan elvégezni és feleslegesen ne tartassa el magát és lovait a bíró által. Ez minden utasítás sablonos része főleg a XVII. században, ami arra mutat, hogy ez a hatásköri túllépés nemhogy csökkent volna, hanem állandóan emelkedőben volt. A dézsmálás időpontjáról a falvakat előre kellett értesíteni és ha a dézsmás megérkezett, utasítása szerint összehivatta a bíró által a falut és esküt vett ki tőlük arra, hogy csak az igazat mondják, s ezt külön is lelkükre kötötte. Ezután sorban mindenki bemondta dézsmaköteles vetését, illetve aratásának eredményét, juhai, kecskéi és méhkasai számát, valamint szőlle jenek vagy borának mennyiségét. Addig senki sem mehetett haza, míg mindenki meg nem tette vallomását, Szent László rendelete szerint még csak akkor kellett megesketni a dézsmafizetőt, ha egyszerű vallomása hamisnak látszott, Zsigmond 1411. évi határozata (5. §.) alapján pedig már csak a Krisztus feszületének megérintésével letett, szabályszerű eskü értelmében szabadott a dézsmát kivetni. Az eskü szentségére fényt vet Szent László egyik törvénycikke, amely szerint, ha valaki az esküt alaptalanul hamisnak mondja, veszítse el saját termése 9

/io részét, ha szegény, szolgaságra vettessék. Mátyás határozatai már az eskü után is módot adnak az asztagok széthányására, az eskü erkölcsi értékét azonban annak kimondásával biztosítja, hogy a dézsmás a parasztnak egy aranyat vagy a lovát tartozik átadni akkor, ha a megvizsgált asztag nagysága az eskünek megfelel.

42 Az eskü alatti vallomásnak az újkorban már az utasítások sem tulajdonítanak kétségtelen bizonyítóerőt, sőt elrendelik, hogy a bemondás után a helyszínen kell az eredményt ellenőrizni és amit a bemondott mennyiségen felül találnak, el kell kobozni. Az ilyen elkobzott termést, amely olykor elég jelentős volt, külön rakatták, mert egyharmada a dézsmaszedőt illette. Íme a középkori szokás megmaradt, ám a követelmények- és tapasztalatoknak megfelelően bővült. A bevallás az egyes falvak házainak sorrendjében történt, vagy a hegyekben a szállások szerint, Gömör megye pl. 1633-ban kimondja, hogy a dézsmás házrólházra, vagy szállásról-szállásra járva győződhetik meg a parasztság számáról és adatairól.

27 A bemondásokat a coad42 i486: 41., továbbá 1495: 38. §.