Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941)
Levéltári Közlemények, 18–19. (1940–1941) - ÉRTEKEZÉSEK - Ila Bálint: A dézsma adminisztrációja / 223–249. o.
A DÉZSMA ADMINISZTRÁCIÓJA 233 letesebbekké válnak, egyre körültekintőbben határozzák meg a dézsmás feladatát és a XVII. század végén, az elmúlt idő alatt gyűjtött nagyszámú gyakorlati szempontok fokozatos érvényesítésével, hiánytalanul mutatják a modern kamarai igazgatás eme ágának működését. 20 A. dézsma kezelésében két korszakot kell megkülönböztetni; az egyikben az egyház maga szedte be a saját embereivel, a másikban pedíg bérbeadta, és a behajtást a bérlők megbízottai végezték. Zsigmond királynak a dézsmáról szóló 1411. évi dekrétuma a bérbeadást még nem említi, Mátyás azonban 1481-ben (8. §.) arra az esetre, ha a főpapságot erre nagy szükség kényszeríti, megengedi. Nagyobb mértékben tehát a két időpont között jött ez divatba, 29 * habár már az előző századból is vari erre elvétve példánk, A XVI. század közepétől az egyház saját kezelésében dézsmát többé alig találunk, az államhatalom kénytelen-kelletlen, tekintve a háborús idők miatt a papságra nehezedő nagyobb haditerheket, 1546-tól kezdve több törvényben megengedi a dézsma bérbeadását, Elren delik azonban, hogy Szent György napig bérleti ügylet nem köthető, az után is elsősorban a földesúr szerezheti meg a dézsmát, elsőbbségi joga van azonban a fiskusnak is, hogy ezen irton biztosíthassa a végvárak ellátását, 30 Ilyen módon igyekeztek megakadályozni, hogy tisztán üzleti szempontot szem előtt tartó bérlők az amúgy is agyonsanyargatott szegénységet mindenéből kifosszák. A legnagyobb bérlő a XVI. századtól a fískus és a végvárak ellátásának szinte legbővebb forrását képezte a bérbevett egyházi tized. 31 A dézsma egész adminisztrációja a kamara kezében összpontosult, így hozzá futottak be a beszedéskor készített jegyzékek. 29 E folyamatosságot a következőkben azzal igyekszünk bizonyítani, hogy amikor adat van rá, mindig utalunk a középkori helyzetre is. 29a Az egri egyházmegye pl. tizedjeinek nagy részét árendába adás útján értékesítette a XV. század legvégén, amint arról a fennmaradt számadáskönyv tanúskodik (Kandra Kabos: Adatok az egri egyházmegye történelméhez, II. k. Eger, 1887, 333. 1.) 30 A vonatkozó cikkek 1546: 55., 1547: 35., 1548: 12„ 1552: 14., 1553: 8„ 1554: 12., 1555: 17., 1556: 43., 1563: 68., 1574: 22., 1609: 18., 1647: 16., 1655: 89., 1659: 54. 31 Az egri végvár ellátására vonatkozólag igen értékes összefoglalást ad: Rúzsás L.: Az egri vár gazdálkodása a XVI, században c. . értekezésében (Budapest, 1939.) 37—49. 1. A dézsmát a vár „legnagyobb jövedelmi forrásának" nevezi (49, 1.).
