Levéltári Közlemények, 17. (1939)

Levéltári Közlemények, 17. (1939) - ÉRTEKEZÉSEK - Sinkovics István: A magyar kamara selejtezéseinek története / 84–129. o.

A MAGYAR KAMARA SELEJTEZÉSEINEK TÖRTÉNETE 91 védi a maga feláldozhatatlan érdekeit. A régi „irattári" anyagot, amely a levéltáralapítás értelmében nem számított levéltárnak, nem akarta befogadni sem a levéltár, sem az irattár. Az elvek harcát azonban főleg az húzta alá, hogy az irattár is, meg a levéltár is nagyon szükiben volt a helynek. A kamarai hivatalok működését fenyegető helyhiányon a férőhely fokozásával próbáltak segíteni, nem is egyszer. Attól kezdve, hogy 1784-ben a kamara Budára került, a levéltár a kamarai hivatalokat magába foglaló épület dunai részén nyert elhelyezést. Amikor a kijelölt hely már nagyon kevésnek bizonyult, és az irattár egyre sürgette az iratanyag átvételét, 1802-ben a levéltár megkapta azt a három szobát is, ahol a helytartótanács és a kamara egyesítése korában az előbbi irodája, majd később a királyi jogügyigazgató hivatali helyisége volt. A szobákat beállványozták és hozzájuk kapcsolták a folyosót is, ahová vasrudakat állítottak be az iratanyag elhelyezésére.

12 Ez a megoldás is csak bizonyos ideig segített a levéltáron, 1827-ben új szárnyakat építettek az épülethez és ilyen módon a levéltár és irattár számára is megfelelőbb elhelyezésről gondoskodhattak.

13 Főleg az irattár nehézségei oldódtak meg ezzel úgy, hogy hosszabb idő irattermését is be tudta fogadni. A régi iratanyag hováhelyezésének kérdésében a kamarán különbözők voltak az álláspontok. Az nem volt vitás, hogy az 1755-ben levéltárra érdemesnek tekintett anyag a levéltáré és ez igyekezett is eleget tenni kötelességének. Annál kétségesebb volt azonban, hogy mi legyen az eredetileg irattárba tartozónak minősített iratok sorsa. Az irattár ugyanis bizonyos idő letelte után ezeket is válogatás nélkül a levéltárra akarta hárítani. A levéltárhivatal állásfoglalása nem volt végig egységes. Alapnak természetesen az 1755-ik évi utasítást tekintette, Lendvay Márton (1799—1811) és Paulovics Ferenc (1811—1824) alatt azonban nem tudta az elv sértetlenségét megőrizni, Az irattár sürgetésére és a kamara többszöri közbelépésére kénytelen volt engedni és olyan anyagot is befogadni, ami az eredeti elgondolás szerint nem volt levéltári. így 1802-ben átvette 12 0, L., kam. lt., Aedile 1801. F. 2. P. 303., Decr. Cam. 162/ 1802.; Gremíale 1802. F. 31. P. 3„ 4., 5., 6., 1803. F. 12. P. 1—7., 9—11 13 O. L., kam. lt. Ben, Res. 1825. Május. Nr. 76.; Fiscal«, 1835. F. 14. P. 70.